A gyenge kezdés sokba került a férfi kéziseknek
2016. november 07. hétfő 14:54

Szombaton a kora délutáni órákban a pécsi egyetemi csarnokban a bajnokesélyes PEAC a mohácsi MOTEX KC férfi kézilabdacsapatát látta vendégül.
A pécsiek fiatal és agilis játékosokkal erősödtek a tavalyi évhez képest, a MOTEX csak kapusposzton újított Jáger Zoltán személyében.
Sajnos a mohácsiak nagyon rosszul kezdték a mérkőzést. A PEAC már a 6. percben 5:1-es vezetésre tett szert, a 12. percben pedig már 8:3 volt az eredmény javukra.
A MOTEX rengeteg eladott és gyengén ellőtt labdája miatt a pécsiek góljaik zömét könnyed indításból szerezték. A vendégek nagyon kevés sikeres akciót vezettek, de
a keményebb védekezés és a kevesebb labdaeladás, valamint Oszlár Péter vezetőedző időkérésének köszönhetően a 20. percre valamelyest felzárkóztak: 11:8.
Az első félidő vége azonban egyértelműen megint a pécsieké volt, akik feltűnően sok gólt szereztek a szélekről, így a félidőben 18:12 volt az állás javukra.
A második félidőben Dudást Jáger váltotta a kapuban. A 33. percben a hazaiak már 7 góllal is vezettek (20:13), amikor - Jáger bravúrjainak is köszönhetően - a MOTEX KC
szenzációs 8 percet produkálva - kilenc dobott és mindössze csak egyetlen kapott góllal - a 41. percre átvette a vezetést: 21:22. A mohácsiak keményen és eredményesen védekeztek, labdákat szereztek, támadásaikból pedig Csiba, Gadányi G., Gadányi T. és Kepner szereztek impozáns gólokat. Szabó beállóban tarthatatlan volt, Oszlár G. pedig okos gólokat szerzett.
Sajnos a felzárkózás felemésztette a MOTEX KC valamennyi energiáját, ráadásul sorozatos bírói tévedések is sújtották a vendégeket, amelynek következtében a PEAC - rendezve a sorait - a 46. percre visszavette az előnyét (25:22), amelyet már nem is adott ki a kezéből.
A mérkőzés hajrájában Gadányi A. váltotta a kapuban Jágert és a MOTEX egyetlen alkalommal még fel tudott zárkózni a hazaiakra, de a fáradtság és a játékvezetők által indokolatlanul megtört lendület - na és persze a hazaiak rutinja - győzedelmeskedett a vendégek felett. (33-29).
Kár volt az első félidőbeli fásultságért, mert a második félidőt a MOTEX KC csapata nyerte 17:15-re. De mint tudjuk, egy mérkőzés nem csak a második félidőből áll... Óriási tiszteletet érdemel a mohácsi "kemény mag", mert Pécsre is elkísérte kedvenc csapatát.
A hazai szurkolókra jövő hétvégén is számít a csapat, hiszen szombaton este nyolckor a PEAC Junior gárdájával mérkőznek meg a sportcsarnokban.
PEAC - MOTEX KC
33 - 29
MOTEX KC: Dudás - Oszlár G.(3), Gadányi G.(7), Salacz(1), Gadányi T.(4), Kepner(2), Csiba(7)
Cserék: Jáger, Gagányi A. - Szabó(4), Szendrő(1)
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- A Széchenyi tér átépítése után is...
- Eltévedt a bácsi az állomáson,...
- Orbán Viktor: Magyarország nélkül...
- Mutatjuk, hol bukkannak fel biztosan...
- Itt egy lista, amelyet Baranya nagy...
- Csapadékkal kezdődik a hét, aztán...
- Új helyen működik a Mohácsi Kórház...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Szombaton még tavasz lesz, aztán jön...