A friss Eb-győztes, Schatzl Natalie álma, hogy nővérével játszhasson egy csapatban
2019. augusztus 03. szombat 10:32

Története során először nyert Európa-bajnokságot a magyar női U-19-es kézilabda-válogatott. A mohácsi nevelésű balszélső, Schatzl Natalie négy góllal járult hozzá a döntőben Hollandia legyőzéséhez, a tornán pedig összesen huszonhárom gólt szerzett.
A magyar női juniorválogatott történelmi sikert aratott a hazai rendezésű Európa-bajnokságon. A döntőben Hollandia legyőzése azt jelentette, hogy három ezüstérem után meglett az első aranyérem a korosztályos kontinensviadalon. A mohácsi balszélső, Schatzl Natalie - aki 2013-ban, 13 évesen mutatkozott be a felnőttek között Mohácson - négy góllal járult hozzá a győzelemhez. A tornán összesen 23 góllal vette ki a részét a sikerből.
- Jó formában éreztem magam az Európa-bajnokságon, amit főként a csapatnak köszönhetek. Úgy gondolom, kivételes kitartásunk volt a meccseken, és mindent beleadtunk a győzelemért. Személy szerint, egy kisvárosi lányként, hihetetlen volt ezt az egészet átélni - nyilatkozta lapunknak a 19 éves Schatzl Natalie.
Mint elmondta, a győzelmet követően pezsgőbontás volt a jutalom, és természetesen az örömtánc sem maradhatott el az öltözőben.
Schatzl Natalie 2018-ban igazolt át az Érdhez, ahol elmondása szerint nagyon jól érzi magát.
- Úgy érzem, belecsöppentem az igazi NB I-es színvonalba. Persze sok kitartás és fegyelem szükséges, de már ez elmúlt egy év alatt is rengeteget tanultam itt - mesélte az ifjú sportoló. Érdekesség, hogy Natalie nővére - aki ma a Ferencvárost a válogatottat erősíti - korábban évekig szintén Érden kézilabdázott.
Hogy pontosan mik a tervei a jövőt illetően a mohácsi tehetségnek, arra még nem tudott pontos választ adni.
- 19 évesen még nagy út áll előttem. Próbálom mindenből a maximumot kihozni, s egyszer valóra váltani az álmom, hogy a testvéremmel, Nadine-al játszhassak együtt - emelte ki.
Kálóczy E. - Fotó:
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megtalálták a Dunában az eltűnt 18...
- Napsütéses, enyhe nap vár ránk kedden
- Lecsaptak a baranyai zsaruk: tíz...
- Évtizedek óta szolgáló baranyai...
- Orbán Viktor: a kormány nem enged...
- Több mint két méterrel emelkedik a...
- A Fogtündér ismét várja a...
- Így szavazott Mohács harminchat éve,...
- Fotósok számára indul túra az...
- Bíróság elé állítják a bíróra támadó...

