A címvédés a cél a mohácsi kosarasoknál, heti három edzéssel készülnek

2017. augusztus 15. kedd 12:21

A címvédés a cél a mohácsi kosarasoknál, heti három edzéssel készülnek

Idén is a megyebajnokságban indul az MTE 1888 kosárlabdacsapata. A fiúk a nyári pihenő után augusztus negyedik hetében újra munkába állnak, a cél, hogy megvédjék bajnoki címüket.

- Az edzéseket június elején fejeztük be, azonban a csapat akkor sem szóródott szét, szerveztünk közös programokat a szabadidőnkben, hogy még több közös élményt könyvelhessünk el - mondta lapunknak Oszvald László, a csapat játékos-edzője. - A szakmai stábban nem történt változás, továbbra is én fogom ellátni az edzői teendőket, munkámat pedig ugyanúgy, mint tavaly Orbán András és Schäffer Balázs segíti. 

A keretben ugyan voltak változások, de a csapat magja egyben maradt.

- Két játékos, Kovács Tibor és Dombai Gergely csatlakozik a kerethez, ők mindketten korábban kosárlabdáztak már nálunk. Sajnos távozónk is van, de nem véglegesen, Kapcsa Viktor egyetemi tanulmányai miatt kénytelen felfüggeszteni egy kis időre a kosárlabdázást.

Sikeres év volt a tavalyi

A kosarasok a tavalyi szezont kiváló eredménnyel zárták, hiszen tizenhét mérkőzésük alatt mindössze kétszer hibáztak, így megérdemelten kerültek a dobogó első fokára. A bajnoki döntőben a Kozármisleny SE csapatát verték meg 64:74-re.

Az együttes augusztus 21-én vág neki a felkészülésnek, s a cél nem kisebb, mint a bajnoki cím megvédése.

- A 2017/2018-as szezonban is az Egyed Mihály Baranya Megyei Bajnokságban fogunk szerepelni. Mivel a címvédés a cél, az edzésszámot növeljük, heti kettő helyett hármat fogunk edzeni, úgy gondolom, hogy ez mindenképpen a csapat előnyére válik. Edzőmérkőzéseket is szervezünk, ezekre szeptember végén, október elején kerül sor.

A szakosztálynál tervben van az utánpótlás megszervezése is, hiszen fontosnak tartják, hogy a gyermekekkel is megszerettessék a sportot.

- Sajnos erre még várni kell, ugyanis nem minden úgy alakult, ahogy előre elterveztük, de 2018 tavaszán mindenképpen szeretnénk elkezdeni a gyermekek toborzását - zárta mondandóját Oszvald László.

D. Zs.