Zuhan a nyomtatott napilapok példányszáma, zárnak be az újságárusok
2013. március 05. kedd 22:17

Az utóbbi néhány évben körülbelül tíz-tizenkét újságárus pavilon zárt be vagy szűnt meg teljesen a megyeszékhelyen, írja laptársunk, a Pécsi Újság.hu. Az utolsók között volt a Kórház téri trafik, amely immár jó néhány hónapja nem nyitott ki. Forrásaik szerint e helyzet leginkább az online újságok megjelenése kapcsán az olvasói szokások változásának, a gazdasági helyzetnek, illetve az EKF-es köztérfelújításoknak köszönhető.
A teljesség igénye nélkül a Budai vám, a Steinmetz, valamint a Széchenyi, a Kossuth, illetve a Hal tér és a Málomi út lett szegényebb az elmúlt néhány évben, hiszen ezekről a helyekről is eltűnt egy-egy újságárus pavilon. Több esetben az Európa Kulturális Fővárosa projekt köztér-felújítási munkálatai miatt alakult így a helyzet, ugyanis a trafikok üzemeltetői nem kaptak engedélyt arra, hogy visszatelepüljenek a megszépült közterekre. Így maradt például az egykor két ilyen árusítóhelynek is otthont adó Széchenyi téren egy pavilon.
A Pécsi Törvényszék előtti buszmegállóból elszállított bódé, illetve a Kórház téren jelenleg is zárva tartó pavilonok megszűnése már profánabb okokra vezethetőek vissza: ezeket már nem volt gazdaságos fenntartani. Az okok között egyrészt az újságolvasási szokások változását emlegetik a bennfentesek. Arra a köztudomású folyamatra is felhívták a figyelmet, miszerint az emberek egyre nagyobb része immár nem a nyomtatott sajtóból tájékozódik és a visszaesés mögött az interneten megjelenő hírportálok előretörése is érezhető.
Arról azonban egyik megkérdezett szereplő sem kívánt beszélni, hogy bevételeik alakulásában mekkora szerepet játszanak az újságokon felül kínált termékeik (köztük a cigaretta, édességek, üdítők, stb.), ahogy arról sem kívántak felvilágosítást nyújtani, hogy mennyivel csökkent a budapesti napilapok, illetve a megyei napilap általuk forgalmazott példányszáma. (A Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség, azaz a MATESZ nyilvános adatai szerint hat év alatt egyébként nagyjából a 2006-os adat felére csökkentek az eladások.)
(A fenti, tavaly készült ábrán a Baranya megyei napilap 2007 óta elszenvedett példányszám-csökkenése látható, a 2012. utolsó negyedévi adat kivételével, amikor is 25.520 db. volt az auditált előfizetéses példányszám. Ennek kb. a fele a pécsi értékesítés, a többi a Pécsen kívüli eladás, Mohácson terjesztők szerint naponta 2-300 példány fogy. A MATESZ azóta új adatot nem közölt.)
A sajtótermékekkel kapcsolatban a tendenciákat viszont már szívesebben hozták szóba: egyértelmű és komoly a csökkenés. Az eladott példányok között a bulvár napilapok és magazinok fogynak leginkább, azonban vannak olyan komoly múltra visszatekintő hetilapok is, mint például a Nők lapja, amely a mai napig tartja magát.
Több megkérdezett újságárus aggodalommal tekint a jövő felé, ugyanis az idén júniustól hatálya lépő trafiktörvény kiveszi a dohánytermékek forgalmazásának jogát a kezükből, holott forgalmuk jelentős részét ez jelentette. Még akkor is, ha a cigarettát kis árréssel tudják csak értékesíteni. Volt olyan újságos, aki arról számolt be munkatársunknak, hogy az adótörvények változása miatt a korábban bevételei után fizetett negyven százalékos arány 20 százalékkal emelkedett.
A pavilonokat összefogó Lapker Zrt.-hez közel álló forrás szerint a vállalat már készül arra, hogy a cigaretta-forgalmazás miatti űrt kitöltse, ám terveikről részleteket nem kívánt elárulni.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Traffipax vasárnap Mohácson és környékén
- Idén is vonatozhatunk éjjel a...
- Meleg, napsütéses nap vár ránk...
- Zuhan a nyomtatott napilapok...
- Ma is érdemes lesz kémlelni az eget,...
- Emléktáblát avatnak a mohácsi költő,...
- Idegen pecások számára...
- Ismét szakvezetéssel járhatjuk be a...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...