Zavarták a lezárt bringák látványa, hát lopott egyet

2020. november 03. kedd 10:37

Zavarták a lezárt bringák látványa, hát lopott egyet

A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki azért lopott biciklit Pécsett, mert zavarta a lezárt kerékpárok látványa. 

 

 

 

 

 

Lopás, valamint lopás kísérlete miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 77 éves helyi férfi ellen.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2020. augusztus 5-én délután Pécsett, a Móricz Zsigmond téren elvágta egy oszlophoz láncolt kerékpár zárját, majd a kétkerekűt autójának utánfutójára tette.

A férfi ezután megpróbált egy - szintén az oszlophoz láncolt - másik kerékpárt is eltulajdonítani, azonban megzavarták, ezért elhajtott gépkocsijával.

A rendőrök pár órán belül beazonosították, majd elfogták a feltételezett elkövetőt, akinél az ellopott biciklit is megtalálták.

A férfit előállították a rendőrkapitányságra, gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét, és a nyomozóknak azt is elmondta, hogy azért akarta elvinni a kerékpárokat, mert gazdátlannak tűntek és útban voltak.


A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

MTI