Vörös tincsű lány a szivárvány lábánál, avagy így zenél Pártos "Becca"

2014. november 07. péntek 18:19

Vörös tincsű lány a szivárvány lábánál, avagy így zenél Pártos

Hogy Mohács mennyire sokszínű város, azt az országos hírű rendezvényeink, néphagyományaink és nemzetiségi értékeink mellett zenei kultúránk is mutatja. Tehetségekből nincs hiány, most induló sorozatunkban a könnyűzene képviselőit mutatjuk be. Lássuk, kik húzzák el Mohács nótáját! Ez alkalommal a mohácsi származású Pártos Rebekával, vagy ahogyan legtöbben ismerik, Beccával beszélgettünk.

- Nem kimondottan zenei pályára készült, de ismerősei művészi alkatként aposztrofálják, akiben nagy adag muzikalitás is rejlik. Mikor kezdett hangszeren játszani?

- Elég megkésve kezdtem el zenélni annak ellenére, hogy édesapám is zenész volt. Volt egy pici szintetizátorom amit imádtam és már nagyon fiatalon hallás után lepötyögtem rajta a kedvenc dalaimat.

- Járt zeneiskolába?

- Sokat költözködtünk így sokáig nem volt rá lehetőségem, aztán 11-12 évesen anyukám elvitt zeneiskolai felvételire ahol először elutasítottak, mert túlkoros voltam, de végül tehetségesnek ítéltek és felvettek. Ezután kaptam meg a zongorám és kezdtem el komolyan foglalkozni a zenével.

- Milyen műfajok, stílusok voltak a favoritok, mibe kóstolt bele?

- Mindenevő vagyok, egyet se tudnék kiemelni, annyira sok mindent szeretek. Komolyabban egyébként ír zenével és komolyzenével foglalkoztam.

- És hangszerek terén mi fogta meg?

- A zongora mellett a gitár és a dob, és az utóbbi időben buzukin (görög lantféle - a szerk.) is elkezdtem tanulni.

- Visszatérve az ír muzsikára: mindenképp érdemes megemlítenünk a Red Locks formációt, mely igen gyorsan nagyon szép sikereket könyvelhetett el, melyben Önnek is szerepe volt.

- Igen, egy év leforgása alatt idén a Sziget fesztiválon is felléptünk, előtte Pesten fordultunk meg több helyen. Bár nem együttesnek indultunk, sikerült valami teljesen újat hozni a Red Locks-szal, amire borzasztó büszke vagyok. Az ír zene egy lágyabb vonulatát képviseljük, ami úgy tűnik, sokak tetszését elnyerte. Csak lányok vagyunk a bandában, azaz én már csak múlt időben beszélhetek ugyanis kiléptem, többek között egy közelgő utazás miatt.

Pártos Rebeka

1990. augusztus 25-én született Pécsen.
Gyermekkorában és középiskolai évei alatt főként Mohácson lakott, iskoláit Pécsett és Budapesten végezte előbb a Leőwey Klára Gimnáziumban, majd a Ring Alkalmazott Művészeti Szakképző Iskolában, ahol cukrász és szakács képesítést szerzett.
Több budapesti vendéglátóipari egységben dolgozott már, jelenleg is cukrászként tevékenykedik.
Szabadidejében művészetekkel, főként zenével és írással foglalkozik. 


- Hova utazik?

- Floridába költözöm, ahol dolgozni fogok.

- De a zenétől nem távolodik el.

- Szakmám szerint szakács és cukrász vagyok, de a zene nélkül nem tudnék élni, így sosem távolodom el tőle. Az Egyesült Államokban szeretnék komolyabban megismerkedni a latin dallamokkal és a country-val.

- Milyen tervei vannak még a jövőre nézve?

- Különböző ötletek megvalósításán töröm a fejem, de egyelőre még semmi sincs teljesen kiforrva így maradjon az én titkom, mik ezek. Azt viszont elárulom, hogy 2015 nyarán saját szóló albumom jelenik meg.

Képünkön: Pártos Rebeka egy korábbi koncerten.

B. T.