Vízkeresztet, a katolikusok egyházi ünnepét a napján tartják
2014. január 05. vasárnap 17:56
A 2014-es évtől január 6-án ünnepli a magyarországi katolikus egyház a vízkeresztet, nem pedig a január 6-ához legközelebbi vasárnap - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Sajtószolgálata. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az idén hétfőre eső ünnepen a híveknek kötelező részt venniük szentmisén - közölték.
Január 6-án a háromkirályok gyermek Jézusnál tett látogatását ünnepli a katolikus egyház. Ekkor tartják a vízszentelés szertartását is, mely során a pap megáldja a keresztvizet és a szentelt vizet.
Mint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményében írta: a vízkereszt amiatt is kiemelt ünnep a katolikus egyház életében, mert ekkor kezdődik meg a házszentelés időszaka. A házszentelés szertartása során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat; a szentelmény révén nemcsak az épületeket, hanem a benne lakókat, dolgozókat is megáldja.
A vízkereszti népszokásokból mára leginkább az maradt, hogy ekkor szokás leszedni a karácsonyfát. Vízkereszt napjától a nagyböjt kezdetét jelentő hamvazószerdáig - idén március 5-ig - tart a farsang, a karneválok ünnepi időszaka. Ez a közelgő tavasz örömünnepe, egyben a tél és a tavasz jelképes küzdelmének a megjelenítése. A hamvazószerda utáni napon a böjtöt még felfüggesztették, hogy a farsangi maradékot elfogyaszthassák - ez a torkos vagy zabáló csütörtök.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Borult, ködös éj után egy kis...
- Egy ember több szerepben: foci,...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Felföldi László megyéspüspök: az új...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Ismét találkozóra hívja a fiatal...
- Már biztonságos, rá lehet menni a...

