Visszaadták a Bóly Zrt. vadászterületéről ellopott trófeát
2018. november 27. kedd 17:22

Egy férfi engedély nélkül ejtett el egy szarvasbikát Bóly környékén, majd két társával ellopta annak trófeáját.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya vesztegetés, orvvadászat, lopás, valamint lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés miatt folytat nyomozást egy vokányi, egy bakonyai és egy harkányi férfival szemben.
A megalapozott gyanú szerint a három férfi 2017-ben a Bóly Zrt. vadászterületén egymás tevékenységéről tudva, közösen, vadászként, engedély nélkül egy körülbelül 200 kilogramm súlyú szarvasbikát ejtett el, amelynek trófeáját ellopták.
A rendőrök a nyomozás során beazonosították, majd elfogták, és kihallgatták gyanúsítottként a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható három férfit.
A gyanúsítottaknál megtartott kutatás alkalmával a rendőrök 14 vadászpuska, egy légpuska, és több száz lőszer mellett az ellopott páros 12-es trófeát is megtalálták, majd lefoglalták azokat. A gyanúsítottak szabadlábon védekeznek.
Wingert Róbert rendőr alezredes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztály osztályvezetője a körülbelül 5000 eurót érő trófeát 2018. november 27-én visszaadta Ádám Jánosnak, a Bóly Zrt. vezérigazgatójának.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Sombereken, egy családi házban...
- Itt a naptár: ezen a nyáron sem...
- Tovább emelkedtek az üzemanyagárak...
- Nyitva lesznek a kormányablakok a...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Harkai István: Tekerni kell, ennyi az...
- A Magyar Honvédség készen áll a...
- Emmausz-járás: a bólyiak mellett...
- Orbán Viktor: a Török Áramlat...
- Csaknem 150 migránst tartóztattak fel...

