Vesna Haluga főkonzul mesélt és táncolt is a horvát nyelvvel ismerkedő óvodásokkal
2015. november 17. kedd 19:27

A Horvát Köztársaság Pécsi Főkonzulátusának főkonzulja, Vesna Haluga volt a vendége kedden Mohácson az Eötvös utcai Óvodának, ahol miután betekintést kapott az apróságok horvát nyelvtudásából, maga is bekapcsolódott a foglalkozásba.
Kinevezése óta első alkalommal látogatott el Vesna Haluga a horvát nyelvvel ismerkedő legkisebb mohácsi gyerekek intézményébe, az Eötvös utcai Óvodába. Kóra Katalin vezető óvónő az 1981. szeptemberében bevezetett nemzetiségi foglalkozásról tartott tájékoztatóját követően a vendégnek a gyerekek bizonyították a tudásukat.
A Heilné Csincsák Valéria óvónő köré gyűlt ovisok a mágnes táblán ábrázolt, fürdőnadrágos fiút téli szerelésbe „öltöztetve" sorra nevezték meg a rátapasztott ruhadarabokat, majd a népviseletben eléjük pördült kislány és kisfiú öltözékét sorolták horvátul. Kártyákról a színeket, gyümölcsöket, játékokat, különböző tárgyakat felismerve mondták a horvát megfelelőjét, de körjátékkal, mondókákkal és énekkel is előrukkoltak.
Az óvodai foglalkozás zárásaként Vesna Haluga kuporodott a parányi asztal mellé, és a kártyák közül egyet-egyet felemelve kérte, hogy őt magyarul tanítsák a gyerekek. Viccelődött is velük: például a paradicsomot ábrázoló lapot mutatva azt kérdezte horvátul, hogy ez labda? Ám a kórus kuncogva javított, majd nagy figyelemmel hallgatták a három kismalac történetét elmesélt főkonzult.
Az óvodások a "szeretet lángjával", a maguk készítette, színes papír levélkékből ragasztott tartón az apró mécsessel ajándékozták meg a vendéget, viszonzásul pedig Vesna Halugától egy láda horvátországi gyönyörű piros almát kaptak. A gyerekekkel való találkozást egy közös kólózással fejezték be.
Képünkön: Vesna Haluga a gyerekektől magyarul tanult az Eötvös óvodában.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Az egyik szavazókörbe mindössze hat...
- Így választ országgyűlési...
- A baranyai kormányablakok is nyitva...
- Már 293 ezer levélszavazatot leadtak...
- Így újul meg a Felszab: fórumon...
- Demokrácia Központot hozott létre a...
- Összeütközöt két autó Mohács és Bár...
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...
- Baranyában zárta a DK kampányát...
- Egy héten át gyorshajtókra vadásznak...

