Verses, dalos, zenés köszöntő az idősek hónapja mohácsi nyitórendezvényén
2015. október 06. kedd 14:09

A szociális otthonok lakóit hagyományosan a Gólya utcai intézményben köszöntik a város elöljárói az idősek hónapja alkalmából. Idén dr. Kovács Mirella jegyző társaságában Kovácsné Bodor Erika alpolgármester asszony tolmácsolta gondolatokat hallhatták a programsorozat nyitórendezvényén a hétvégén a gondozottak.
Az egyesített szociális intézményben gondozottak részére úgy Mohácson, mint a sombereki otthonban egész éven át nem múlik el olyan hét, hogy a hétköznapokat változatossá tevő programot ne szerveznének. Az évszaknak megfelelő eseményekre külön készülnek: októberben például a szüreti mulatság hangulatát idézőek a dalos, zenés rendezvényeik, majd kezdetét veszi a lakók adventi készülődése. Bensőségesek a karácsonyi ünnepeik, amit a jó hangulatú farsangolás vált fel, míg a tavaszt köszöntő, húsvétváró időszakot követően a nyári kirándulásokat, szabadtéri programokat szervezik és közben a lakók születés- és névnapjait tartják.
Az idősek hónapja alatt azért az átlagosnál több vendéget fogadnak az intézmények. Ilyenkor hagyomány, hogy az óvodások, zenekarok is ellátogatnak az otthonokba, míg Mohácson most is, ahogy a korábbi években, a Polgárok Olvasóköre dalárdája és versmondói voltak a vendégek, akik műsorukkal kedveskedtek, Katona József pedig élő zenével szórakoztatta a kellemes őszi napsütésben az udvaron összegyűlt ünnepelteket.
Képünkön: a Gólya utcai otthonban az idősek hónapja rendezvény résztvevői.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Halálos baleset miatt teljes útzár...
- Már 293 ezer levélszavazatot leadtak...
- Az egyik szavazókörbe mindössze hat...
- Így választ országgyűlési...
- Szaharai por érkezik, saras eső hullhat
- Eltűnt férfit keresnek a pécsi rendőrök
- A baranyai kormányablakok is nyitva...
- Így újul meg a Felszab: fórumon...
- Demokrácia Központot hozott létre a...
- Elhunyt Troszt József, Görcsönydoboka...

