Végeztek a bontással, hamarosan elkezdődik a közösségi ház építése a Korsós óvoda helyén
2019. augusztus 07. szerda 09:14

Sikeres pályázatok révén 140 millió forintból épül új közösségi ház az egykori Korsós óvoda helyén. Várhatóan jövő nyáron fejeződik be a beruházás.
A munkálatok a régi épület elbontásával befejeződtek, hamarosan már az építőké lesz a főszerep.
A korábban közösségi célokat szolgáló intézmény helyére továbbra is a köz javát szolgáló épület kerül, igaz, merőben más rendeltetéssel és célokkal.
Az önkormányzat beruházásában zajló fejlesztés teljes egészében uniós támogatásból valósul meg, köszönhetően sikeres pályázatoknak.
A tervek szerint jövő nyárra elkészülő, több mint 140 millió forintból felhúzandó épületben három, ismert civil szervezet talál otthonra, hogy a kor színvonalán álló körülmények között, megfelelő infrastruktúrával és eszközökkel ellátott helyiségekben tarthassa meg összejöveteleit, rendezvényeit, tevékenységével tovább gazdagítva, színesítve városunk életét.
A TOP CLLD program keretében megvalósuló fejlesztést a Mohácsi Helyi Közösségi Akciócsoport is támogatja.
Képünkön: az új épület látványterve.
Forrás: Mohács önkornányzata
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újraindul a Magvető Zsebkönyvtár...
- Szerenádozó zenészeket büntetett a...
- Orbitális fogása volt egy baranyai...
- Online kocsmakvízre hívják a baranyai...
- Nagyot változik az időjárás,...
- Széttette a lábát a szerb...
- Szekó Zsófia: nem vagyok, nem is...
- Kocsis Ferenc: „Mohácson születtem,...
- Helikopterrel, drónnal is keresték a...
- A megkérdezettek 70 százaléka...

