Véget ért a Kisfaludy Napok: tizenöt számban idén is több száz diák versengett
2013. március 19. kedd 17:35

Mint minden évben, úgy most is a névadó születési évfordulójának hónapjában, február elsejétől március elejéig zajlottak a hagyományosan nagy érdeklődésre számot tartó versenyek, kulturális események.
Idén tizenöt számban (tantárgyi, játékos és sportversenyeken, fotó- és rajzpályázatokon) számos életkori kategóriában összesen 598 résztvevő szerepelt. A gimnazisták mellett a Radnóti Miklós Szakközép- és Szakiskola tanulói, valamint a város és a régió általános iskoláinak diákjai közül 173-an jelentkeztek a különböző megmérettetésekre.
A nagy érdeklődést bizonyította az is, hogy a rajzpályázat kapcsán új elemként bekerült internetes szavazáson a közönségdíjas alkotásra (Simity Zora 9. C osztályos tanuló művére) egy hét alatt 2.946 szavazat(!) érkezett.
Az ünnepélyes eredményhirdetésen összesen 185-en vehettek át díjat, közülük a legeredményesebbnek idén is Boncz Bettina (13. C) bizonyult, aki négy kategóriában egyaránt kiemelkedő helyezést ért el.
A februári események sorát színesítette a Weiner Leó Zeneiskola (Szigetvár) Dübörgő Watt a' Cukrok nevű rockzenekarának koncertje is. Emellett újra jeles vendége volt az iskolának a Kisfaludy Napok alkalmából. Tavaly Michelisz Norbert látogatta meg egykori alma materét, idén pedig Erőss Zsolt hegymászó élménybeszámolóját hallgathatták meg az érdeklődők.
Kisfaludy Gimnázium
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Szibériai hideg rúgja ránk az ajtót...
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- Várhatóan csökken a...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...
- Célba értek az első ingyenes...

