Várostörténeti sétákra indulhatunk novemberben dr. Ferkov Jakabbal Mohácson
2020. november 03. kedd 13:00

Várostörténeti sétákra hívja az érdeklődőket a Tourinform iroda, ahol a korábbi múzeumigazgató, dr. Ferkov Jakab szakértő közreműködésével ismerhetjük meg Mohács fontosabb épületei, köztéri alkotásainak történetét.
Ferkov Jakobot ismerve borítékolható, hogy bizonyosan igen érdekes, a nagyközönség előtt kevésbé ismert történeteket, érdekességeket oszt majd meg a séták alkalmával a mohácsi épületekről, szobrokról, emlékművekről.
Az ingyenes program első tervezett időpontja november 14-e, szombat délelőtt tíz óra, majd egy, illetve két hét múlva ismét indul szakvezetéses séta.
A táv mintegy négy kilométer, a Kanizsai Dorottya Múzeumtól induló séták a Szent Mihály teret, a Millenniumi emlékművet, a Duna-parti sétányt, az egykor Selyemgyárat, a Szentháromság-szobrot, a Sétálóutcát, a Városháza épületét, a Fogadalmi templomot, a Széchenyi teret, a Busóudvart, valamint a Deák teret érintik.
A részvételi szándékot a mohácsi Tourinform iroda elérhetőségein (Telefon: 06 69 505 515, E-mail: [email protected], személyesen: Mohács, Széchenyi tér 1.facebook.com/tourinformmohacs) lehet jelezni.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mohácsi Kórház két osztályán...
- Évtizedek óta hűségesen szolgáló...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Ködös éj után napsütésre is...
- Negyven százalékkal is csökkenhet...
- Átlépte az egymilliót a visszaküldött...
- Nagyon vigyázzunk a sünikre az őszi...
- Három település tűzoltói oltottak egy...
- Eltűnt egy 14 éves mohácsi lány, egy...
- Lángokban álló baranyai családi...

