Városházi díszünnepség és néptáncgála Mohácson Szent István királyunk ünnepén
2015. augusztus 19. szerda 19:29

Államalapító Szent István királyunk ünnepén hagyományosan kitüntetéssel ismeri el Mohács képviselő-testülete mindazoknak a munkáját, akik sok éven át a város, vagy egy közösség érdekében érdemes és eredményes tevékenységet végeznek.
Nemzeti ünnepünkön Szekó József polgármester augusztus 20-án a városháza dísztermében délután négy órakor kezdődő díszünnepségen a meghívottak jelenlétében adja át a képviselő-testület által odaítélt kitüntetéseket. Ezt követően a Széchenyi téren Käszné Lebő Zsuzsanna, a KLIK mohácsi tankerületének vezetője tart ünnepi beszédet.
Míg a városházán a díszünnepségen jelenlévőket az Újhold Néptáncegyüttes két tagja, Réhm Istvánné szavaló és a Dunavkinje zenészei műsora köszönti, a Széchenyi Ifjúsági Centrum előtti szabadtéri színpadnál a Mohácsi Polgárok Olvasóköre Dalárdája, citera zenekara, valamint a Mohácsi Ifjúsági Zenekar az ünnepi program közreműködői. Ez utóbbi helyszínen Bognár Attila plébános áldja meg, és Szekó József szegi meg az új kenyeret.
A Fogadalmi Emléktemplomban 6 órakor kezdődő szentmise után érnek a Széchenyi térre a város főutcáján menettánccal felvonuló táncosok, majd idén immár tizenkilencedik alkalommal Mohácson a Szent István napi ünnepséget a nemzetközi néptánc fesztivál gálaműsora zárja.
Képünkön: a néptánc fesztivál keddi fellépői sorában a Zora macedon táncával aratott fergeteges sikert.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Halálos baleset miatt teljes útzár...
- Bombariadó miatt bezártak egy pécsi...
- Szaharai por érkezik, saras eső hullhat
- Már 293 ezer levélszavazatot leadtak...
- Újra kitör a tavasz, napsütés, húsz...
- Az egyik szavazókörbe mindössze hat...
- Így választ országgyűlési...
- Eltűnt férfit keresnek a pécsi rendőrök
- Elhunyt Troszt József, Görcsönydoboka...
- Így újul meg a Felszab: fórumon...

