Unakaöccsével rabolt, verekedett egy mohácsi nő
2023. január 17. kedd 11:16

A rendőrök rablás, valamint súlyos testi sértés miatt indítottak eljárást egy mohácsi nő és egy férfi ellen.
A mohácsi nyomozók hétfőn gyanúsítottként hallgattak ki egy 55 éves helyi nőt és egy 36 éves szintén mohácsi férfit.
A gyanú szerint a nő és az unokaöccse előző nap este elmentek a nő testvérének görcsönydobokai házához, majd bementek az ingatlanba.
A nő a házban összeveszett a nővérével, mert az a közös tulajdonú mohácsi lakásukból eladta a saját tulajdonrészét, és felszólította, hogy a tulajdoni hányadért kapott pénzt adja át neki.
A sértett a felszólításnak eleget téve átadott 70 ezer forintot a húgának.
Ezután a férfi és a nő odalépett a sértett lakótársához, majd miután lehúzták az ágyról, a földön fekvő férfit többször ököllel fejbe ütötték, és további pénzösszeg átadását követelték tőle.
A férfi megpróbálta az ütéseket hárítani, amely során a kézfeje is megsérült, de a bántalmazói tovább ütlegelték.
Végül a férfi átadta a pénztárcáját támadóinak, akik kivettek belőle 100 ezer forintot, majd távoztak a helyszínről. Az elsődleges orvosi vizsgálatok alapján a férfi a bántalmazás során súlyosan megsérült, eltört az orra.
A rendőrök feltételezett elkövetőket elfogták, majd előállították őket a rendőrkapitányságra.
Ellenük rablás bűntette, valamint súlyos testi sértés bűntette miatt nyomoz a Mohácsi Rendőrkapitányság.
Forrás: BKMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Önkormányzati elismerések átadásával,...
- Így ünnepelték Szent István...
- Két baranyai tóba is pontyokból...
- Ismét előbukkantak Mohács közelében a...
- Mellébeszélés nélkül: közösségi...
- Akik már nem lehetnek közöttünk:...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Fizetőssé tennék a börtönökben a...
- Szerdán még kitart a kánikula, aztán...
- Érdemes szerdán korán kelni, csodát...