Újra megtelt a Széchenyi tér, sok ezer ember előtt temették el a telet a busók
2019. március 05. kedd 20:03

Húshagyókedden véget ért az idei busójárás, miután a Széchenyi téren máglyára vetették a telet szimbolizáló koporsót.
Csaknem teljesen megtelt kedden, a busójárás zárónapján is a Széchenyi tér. A busók a Kóló térről indulva vonultak be a főtérre, a színpadon néptáncosok, tamburások szórakoztatták a közönséget.
A téren legalább tízezren várták a busókat.

A máglyát, s rajta a telet jelképező koporsót szürkületkor gyújtották meg, amivel véget ért a busójárás, de a mulatság még bizonyosan nagyon sokáig tart majd.
Hogy a télűzés mennyire volt sikeres, az a következő napok időjárása függvényében válik el, de hogy az esemény parádésan sikerült, azt máris kijelenthetjük.
Húshagyókeddet követően, szerdán kezdődik a negyvennapos böjt, amellyel a keresztények húsvétra, Jézus feltámadásának ünnepére készülnek.
A negyvennapos böjt a IV. századra vált általánossá a keresztény világban. Mivel a vasárnapokat az egyház nem tekinti böjti napnak, a VII. század óta szerdai nappal kezdődik a nagyböjt, így hamvazószerdától húsvét vasárnapig éppen negyven a böjti napok száma.
A XI. századig a böjt olyannyira szigorú volt, hogy késő délutánig semmit nem ettek, húst, tejterméket és tojást pedig a böjti napokon egyáltalán nem fogyasztottak.
Az egyház mára enyhített a böjti szabályokon, de hamvazószerdára és nagypéntekre szigorú böjtöt ír elő: a 18 és 60 év közötti hívek csak háromszor étkezhetnek és egyszer lakhatnak jól. E két napon és nagyböjt többi péntekén a 14 évesnél idősebb tagjait arra kéri az egyház, hogy a böjti fegyelem részeként ne fogyasszanak húst. A kérés mögött az a mélyebb meggyőződés áll, hogy a böjt, az áldozatvállalás segíti a hívő embert "lelkileg egyesülni" az "igazi áldozattal, Jézus Krisztussal" .
M. B. - Fotók: MTI/Sóki Tamás
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Magyar Honvédség készen áll a...
- Döntöttek: a PTE Klinikai Központ...
- Még kedden is napos, kellemesen meleg...
- Ismét módosul a pécsi IC-k menetrendje
- Húsvét után sem pihennek a NAV...
- Lángokban álló baranyai családi...
- Nagykövetté nevezték ki Gera Zoltánt,...
- A Pécsi Egyházmegye pedagógusait...
- Emmausz-járás: a bólyiak mellett...
- Nézőpont: Fidesz-többség marad a...

