Újabb szakmai elismerés: a város virágos, rendezett közterületei igényesen gondozottak
2015. december 14. hétfő 08:09

A Mohácsra látogató turisták mindenkor elismeréssel szólnak a parkok rendjéről, tisztaságáról, az utcák virágosításáról. Mindezt a „Virágos Magyarországért" versenyben is évente díjazzák: két alkalommal a legrangosabb, „Arany Rózsa" régiós díjat kapta a város, míg idén újra a „Kulturált és virágos környezetet igényesen alakító és ezzel maradandó értékteremtést megvalósító munkáért" oklevelet vehette át Kövesdi Katalin, városi főkertész.
Az őszi munkák a közterületeken befejeződtek. Az ágyásokban és virágtartó edényekben a színes árvácskák ezrei a csípős reggeleken fázósan húzzák össze magukat, de amint kisüt a nap, már decemberben tavaszt érezve virulnak. Sőt, az eddigi enyhe időjárás megtévesztette a tulipán- és nárcisz hagymákat is, közülük is több kikandikált a földből.
A Duna Irodaház elé a tavaly kiültetett évelőket pótolták, itt sajnos a parkoló autóból kiszállóknak esik nehezére megkerülni a keskeny zöldsávot és kitaposták őket. A promenádon viszont a rendszeres öntözés ellenére is a nyári nagy melegben több kiszáradt, ezek helyett szintén másikat ültettek.
A Perényi tömbnél idén kialakított parkoló mögé virágzó sövénysort telepítettek, míg a Déli Lakóparkban az ott élők létrehozta zöldterületre talajtakaró bokrokat ültetettek. A város további, számos pontján történt növénypótlás: gyöngyvessző, rózsalonc, boglárka cserje, Júlia borbolya, orbáncfű került a kipusztultak helyére.
Jelentős mennyiségű faültetés idén a csemeték meglehetősen borsos ára miatt nem volt Mohácson. Egyedül a Baross utcai kiöregedett fákat pótolták gömbkőrisekkel, illetve néhány helyen a már gyökeret vert, de tönkretett kisfák helyett ültettek másikat.
Képünkön: kora tavasztól a kiültetett árvácskák lesznek a virágedények, ágyások első díszei.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Rajzsikerekről szólt a december: „Az...
- Aki úszni tanította Mohácsot: Éva...
- Éjjel tél, nappal tavasz lesz...
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Letartóztatták a Till Tamás...
- Konkoly Zsófia hatodik 100 méteres...
- Itt a vége: mennie kell Kárász...
- Hargitai János: 2026-ban az egész...
- Nagyon enyhe és a tizedik...
- Nem veszik el az éves kedvezményes...

