Újabb parkolókat alakítottak ki Mohácson, járdákat, utakat újítottak fel
2018. szeptember 26. szerda 10:13

Saját forrásból évente több mint százmilliót költ a város utak, járdák felújítására, parkolók építésére. Idén e program keretében ismét utcák tucatjaiban állíttatja helyre a gyalogutakat, valamint a járművek parkolására alkalmas felületeket alakíttat ki az önkormányzat.
A kivitelezéssel megbízott Jaksics és Fia Bt. az ütemezett járdafelújítások sorából ezt a munkát már befejezte a Radnóti lakótelepen, a Pécsi úton a Radnóti Iskola előtt, a Pécsi közben, valamint az Orgona utcában.
Az aszfaltozás zajlik az ehhez előkészített területen a Bajcsy-Zsilinszky-, a Perényi- és az Árok utcában, illetve a Pécsi út kijelölt szakaszain.
Az elkövetkező hetekben az Ady Endre-, a Liget-, a Szentháromság- és a Kisfaludy utcában végeznek még járdafelújítást.
Mohács azon kevés hazai városok egyike, ahol nincs parkolási díj és az erre alkalmas területeket is évről-évre bővítik.
Most az Ete János és a Liszt Ferenc utcákat összekötő út mellett, valamint a Park utcai óvoda előtt alakítottak ki új, gyephézagos felületű parkolót, bővítik továbbá a Horváth Kázmér utcait és helyreállítják a Radnóti parkolót.
A járdákra, parkolókra elkülönített csaknem bruttó 152 milliós költségkeretből tervezett továbbá több helyszínen egyéb javítási munka, ilyen például a vízelvezetés megoldása a Korsós- és a Halász utca egy-egy épülete előtt, a Kodály Zoltán utcai árok burkolatának kijavítása, s egyebek mellett a Csencsevár utcában háromrácsos folyóka építése is.
Képünk illusztráció.
Forrás: Önkormányzati Hírek
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Sombereken, egy családi házban...
- Itt a naptár: ezen a nyáron sem...
- Kamionnal ütközött egy autó a 6-os...
- Orbán Viktor: megnyerjük a...
- Súlyosabb büntetést kérnek a pécsi...
- Tovább emelkedtek az üzemanyagárak...
- Nyitva lesznek a kormányablakok a...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- A Magyar Honvédség készen áll a...
- Harkai István: Tekerni kell, ennyi az...

