Új tetőt kap a szerb templom, már a cserepezés befejezésénél tartanak a munkálatok
2018. szeptember 22. szombat 13:21

Négy éve, amint befejeződött a temetőkápolna állagmegóvó felújítása, a város maroknyi szerb közössége hozzáfogott a Szentháromság Szerb Ortodox Templom tetőcseréjének előkészítéséhez. A pályázattal elnyert 26 milliós támogatással ez a munka most zajlik.
- A pályázat benyújtásához már a felújításhoz szükséges kész tervdokumentáció rendelkezésre állt, amit közel egy millió forintos költséggel korábban elkészíttetett a Mohácsi Szerb Önkormányzat - mondta M. Bugarszki Norbert, a Mohácsi a Városszépítő és Városvédő Egyesület elnöke.
Megjegyezte, hogy az elmúlt időszakban a templom boltíveit és az oldalfalakat a padlás felől összetartó tölgyfa gerendákat megerősítették, így a statikai problémák elhárítása után megnyílt a lehetőség a másik égető probléma, a csapadékvíz-elvezetés gondjainak orvoslása előtt is.
A törökök elől menekülő és Mohácson is letelepült szerbek a középkorban már létezett temploma helyére 1732-ben építették mai templomukat, amelynek kivételes látványú az ikonosztáza: Csóka Mór magyar festő készítette Uros Prédity szerb festőnek az óbecsei ortodox templomban látható ikonosztáza mintájára. A falfestmények a XVIII. századból valók, Buday Béla pécsi mester keze nyomát őrzik. Maga az épület pedig a 48 méter magas, karcsú tornyával emelkedik a város fölé.
Érdekes, hogy a csekély lélekszámú helyi szerb közösséghez a város országosan nyilvántartott tizenhét műemléke közül négy is kötődik.
Komoly anyagi teher templomon és a temetőkápolnán kívül a szőlőhegyi Vodica kápolna és a térség egyik legnagyobb és legtöbb értékes síremléket őrző sírkertjének, a szerb ortodox temetőnek a gondozása is.
Mindezek ismeretében igen jelentős az a 26 milliós állami támogatás, amiből most új cserépfedés készülhet a szerb templomon - hangsúlyozta M. Bugarszki Norbert.
Forrás: Önkormányzati Hírek - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Négy városból is riasztották a...
- Hóban, fagyban is próbálkoztak a...
- Csodás égi jelenségeket figyelhetünk...
- Halálos baleset történt Himesháza...
- Ismét emelkedett a fertőzöttek száma...
- Sószobában gyógyulhatnak a mohácsi és...
- Kőkemény fagyokkal, ónos esővel indul...
- Tavaly 179 alkalommal bántalmazatak...
- Mikor lesz ellenszer? Erről is...
- A NAV baranyai munkatársai is...

