Új Széchenyi Terv: több mint kétmilliárd forint támogatás landolt tavaly Mohácson
2014. január 30. csütörtök 17:49

Negyvenhárom sikeres pályázat az Új Széchenyi Terv keretein belül, csaknem kettőmilliárd-kettőszáznegyvenmillió forint támogatás - ez a mohácsi, 2013-as mérleg.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség adatai alapján az önkormányzat mellett a városban működő kis- és középvállalkozások is jelentős támogatáshoz juthattak. Közülük a legtöbben néhány millió, legfeljebb néhány tízmillió forintra pályáztak, jellemzően telephelyük bővítésére, megvásárlására, berendezések korszerűsítésére.
Ugyancsak népszerű pályázati cél volt a foglalkoztatás növelése érdekében végrehajtott fejlesztés. A nagyobb cégek közül több technológia-váltáshoz, informatikai beruházásokhoz kért támogatást.
A csaknem 2,3 milliárd forintos, a városba érkezett, érkező támogatás révén ennél jóval nagyobb érték képződik, mivel a pályázatokhoz változó mértékű önerő volt szükséges, azaz egyes beruházások akár a kapott támogatás kétszeresébe is kerülnek.
Széchenyi-terves, sikeres pályázatot természetesen az önkormányzat is szép számmal jegyzett. Ilyen volt egyebek mellett a hőközpont, a távhő-rendszer korszerűsítése, a Busóudvar építése, a kerékpárút-hálózat bővítése.
A kórház folyamatos fejlesztésének hátterében szintén nyertes pályázatok állnak, s a szabadtéri élményfürdő soron következő bővítése a sportmedencével, csúszdákkal ugyancsak a Széchenyi tervből származó források segítségével valósítható meg.
Képünkön: a beruházások sorában igen jelentős idegenforgalmi látványossága Mohácsnak a Busóudvar. Felvételünk az újmohácsi óvodások látogatásakor készült.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borult, ködös éj után egy kis...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Ismét találkozóra hívja a fiatal...
- Már biztonságos, rá lehet menni a...
- Emberölés miatt tényleges...
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...

