Új sportpálya is épül a baranyai fürdővárosban
2022. szeptember 06. kedd 11:50

Több beruházás keretében, összesen több mint 400 millió forintos fejlesztési forrás segítségével épülnek játszóterek, újul meg park és készül új sportpálya a baranyai fürdővárosban, Harkányban - közölte a Baranya Megyei Önkormányzat.
A megyei helyhatóság közleménye szerint egy - teljes egészében a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) keretéből megvalósuló - 200 millió forintos beruházás részeként új funkciók biztosításával újítják meg a belvárosi arborétumot.
A meglévő ösvények és régi utcabútorok helyett megújított sétányok, új padok várják majd a látogatókat, továbbá tanösvényt alakítanak ki és rekortán futópályát építenek a helyiek és a turisták számára. A gyerekeknek ügyességi és fejlesztő elemeket tartalmazó játszóteret építenek - sorolták a kommünikében.
Egy másik, szintén TOP Plusz forrású projekt során 210 millió forintból a helyi sportcsarnok mellett csapat- és egyéni sportra, valamint szabadidős sportolásra alkalmas fejlesztéseket végeznek, továbbá a közelben új játszóteret és parkolót építenek.
A közlemény szerint a fejlesztések a helyben élő fiatalok városban maradását, illetve a település turisztikai vonzerejének növelését segítik.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szijjártó Péter: 2026-ban sem fogunk...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Oszlopnak rongyolt egy autós...
- Nyoma veszett egy mohácsi nőnek,...
- Szilveszter előtt is akcióznak a NAV...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Fontos határidő közeleg, autósok...
- A Dunán is készenlétbe helyezték a...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...

