Új parkolókat építenek, számos utat és járdát javítanak ki Mohácson
2018. június 27. szerda 11:20

Mohács önkormányzata 151 millió forintot fordít idén újabb parkolók létesítésére, a város belterületi útjainak helyreállítására, valamint járdák építésére. A munkálatok már meg is kezdődtek.
A tervezett beruházások kivitelezésére a Jaksics és Fia Bt. kapott megbízást, s ennek keretében a munkálatokat kátyúzással a napokban kezdték meg az üdülőterületi utak és a Szőlőskert utca zártkerti részén az útburkolat felújításával.
Újabb parkoló készül az Ete János utcát és a Liszt Ferenc utcát összekötő út mellett, a Park Utcai Óvoda előtt, ezen felül bővítik a Horváth Kázmér utcai járműparkolót is.
Járdaépítés és -javításra kerül sor az Ady Endre, a Bajcsy-Zsilinszky, az Árok, a Liget, a Szentháromság, a Kisfaludy, a Perényi, a Pécsi és az Orgona utcák egy-egy szakaszán, a Pécsi közben, továbbá a Radnóti lakótelep épületei között.
A 151 milliós saját forrásból a fenti munkálatokon túl a Korsós és a Halász utca egyes szakaszán, illetve a Hársfa utcai garázsoknál a csapadékvíz elvezetését oldják meg, a Kodály Zoltán utcában az árok burkolatát állítják helyre, a Csencsevár utcában három rácsos folyóka épül, illetve a Brodarics Iskolánál az út betontáblája, míg a Bajcsy-Zsilinszky utca 51. melletti köz bejárójának a javítása készülhet el.
Forrás: Önkormányzati Hírek
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A széchenyis diákok is Székelyfölddel...
- Orbán Viktor: megnyerjük a...
- Itt a naptár: ezen a nyáron sem...
- Sombereken, egy családi házban...
- Kamionnal ütközött egy autó a 6-os...
- Kvízre invitálják a fiatal baranyai...
- Bioreaktort, robotsebészeti rendszert...
- Földen fekvő férfit vertek meg egy...
- Napsütéses, szép napunk lesz szerdán is
- Tovább emelkedtek az üzemanyagárak...

