Új parkolókat alakítanak ki a kórháznál, hatszáz négyzetméteren épülnek várakozóhelyek
2019. július 27. szombat 10:22

Évtizedes gondok enyhülhetnek a már zajló beruházás végeztével, jóval könnyebb lesz parkolóhelyet találni a kórház környékén.
Aki autóval keresi fel a Mohácsi Kórházat, annak nem újság, hogy milyen nehéz ott parkolóhelyet találni.
A burkolattal ellátott, aszfaltozott helyek hamar elfogynak, marad a kényszerű keresgélés a kórház tömbje körül. Ahol még meg lehet állni, ott a talaj többnyire egyenetlen, hepehupás, s ha még esik is, biztosan sárosak leszünk a kiszállást követően.
Szerencsére az áldatlan állapotoknak hamarosan vége: nemrég elkezdődött a gimnázium és a kórház közti területen a parkoló bővítése, csaknem 600 négyzetméteren, az MTE 1888 Kórház utcai sporttelepétől egészen a Szepesy parki torkolatig.
Úgy a polgármesteri hivatal, mint az első számú egészségügyi intézmény vezetése felé számosan jelezték már, hogy a parkolási viszonyokon javítani kellene ezen a nagy forgalmú szakaszon.
Az önkormányzat úgy határozott, e feladatot felveszi idei út-, járda- és parkolóépítési programjába.
A kórház felőli oldalon merőleges-, a gimnázium mellett hosszanti beállású, gyephézagos megállóhelyeket alakítanak ki.
A több mint 14 millió forintba kerülő munka már javában zajlik, a kiadásokat az önkormányzat saját költségvetéséből fedezi.
Forrás: Önkormányzati Hírek
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szerenádozó zenészeket büntetett a...
- Orbitális fogása volt egy baranyai...
- Online kocsmakvízre hívják a baranyai...
- Újraindul a Magvető Zsebkönyvtár...
- Szekó Zsófia: nem vagyok, nem is...
- Helikopterrel, drónnal is keresték a...
- Kiengedtek egy mohácsi drogdílert,...
- Rendkívüli nyitvatartással készülnek...
- Széttette a lábát a szerb...
- A megkérdezettek 70 százaléka...

