Úgy tűnik, használtak a beavatkozások, érezhetően kevesebb a szúnyog Mohácson

2019. június 27. csütörtök 11:47

Úgy tűnik, használtak a beavatkozások, érezhetően kevesebb a szúnyog Mohácson

Kedden - az eddig az önkormányzat által végeztetett melegködös eljárások mellett - végre a katasztrófavédők is felébredtek, s a levegőből is gyérítették a vérszívókat. A beavatkozások eredményeképp érezhetően csökkent a szúnyoginvázió. Az ezt megelőző tarthatatlan helyzetet tapasztalva Szekó József, Mohács polgármestere bejelentette, a rendelkezésre álló, saját, melegködös, földi szúnyogirtás mellett keresik a megoldást arra is, hogy vállalkozóval szerződve ezentúl légi permetezést is végeztessenek szükség esetén. 

 

Esztendők óta nem öltött olyan méreteket a szúnyoginvázió Mohácson, mint az elmúlt hetekben - reggel és délután csak komoly harcot vállalva a vérszívókkal lehetett a szabadban tartózkodni.

Mindehhez a Duna áradása, a sok eső, aztán a meleg is hozzájárult, hiszen ezek a tényezők kedveznek a szúnyogok szaporodásának, de persze az is, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) által irányított központi program idén eddig - legalábbis Mohácson és környékén - elégtelenre vizsgázott.

Kedden aztán végre volt repülőgépes gyérítés, amelynek az eredménye máris mutatkozik, jelentősen kevesebb a szúnyog.

 

Szekó József, Mohács polgármestere már korábban kijelentette, a városházára érkező panaszáradat jogos. Hozzátette, korábban sürgették, majd levélben is kértek intézkedést az OKF-től, tekintettel arra, hogy a kellemetlen rovarok egyre nagyobb számban keserítik meg az itt élő emberek és állatok életét, mindennapjait. 

S egyúttal cselekedtek is:  saját eszközeikkel megkezdték a szúnyogok ritkítását, több napon át gondoskodva földi, melegködös gyérítésről.

Mindemellett a legutóbbi testületi ülésen arról is szólt, keresik a megoldást arra is, hogy vállalkozóval szerződve ezentúl légi permetezést is végeztessen az önkormányzat szükség esetén.

M. B.