Úgy meglökte ismerősét, hogy meghalt, itt az ítélet
2020. október 06. kedd 17:30

Másodfokon is börtönre ítélve elmarasztalta a Pécsi Ítélőtábla azt a zalai férfit, aki még 2018-ban halálos fejsérülést okozott egy ismerősének azzal, hogy fellökte - tájékoztatta a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.
Bércesi Zoltán közleményében felidézi: a galamboki férfi 2018 novemberében ittas állapotban volt, amikor lakásából a közeli presszóba igyekezett.
Útközben szembetalálkozott az ugyancsak ittas ismerősével, akivel egyébként jó viszonyban volt.
A vádlott az ismerősét a mellkasán hirtelen nagyobb erővel meglökte, amitől a férfi hanyatt esett, és feje az esés lendületétől a járdának csapódott. A földre került és eszméletét vesztett áldozatát a vádlott kikerülte és folytatta útját a presszó felé.
A fejsérülést szenvedett férfi valamivel később magához tért, hazagyalogolt, majd az esti órákban elaludt. Másnap reggel azonban nem ébredt fel, testvére a háziorvost hívta, aki már csak a halál beálltát tudta megállapítani.
Az első fokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék a vádlottat halált okozó testi sértés miatt öt év börtönbüntetésre ítélte.
A védelem fellebbezése miatt másodfokon a Pécsi Ítélőtábla elé került ügyben - a fellebbviteli főügyészség indítványával egyetértve - az ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú elmarasztaló ítéletet.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Egymással vívtak roppant szoros...
- Idén elmaradt a zöldár a Dunán, már...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Történetének legnagyobb gyakorlatát...
- Emberkereskedelem miatt ítéltek el...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Pótlóbuszok járnak Villány és Mohács...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- 11 milliárd forintnyi...