Udvardy György arra kéri az időseket és a betegeket, ne látogassák a miséket

2020. március 13. péntek 18:00

Udvardy György arra kéri az időseket és a betegeket, ne látogassák a miséket

Közleményt adott ki pénteken dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó, amelyben a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos főpásztori intézkedéseket ismerteti. 

 

A templomok nem zárnak be, de számos intézkedést hoztak az idősek védelme érdekében. Többek közt kérhető hazavitelre szenteltvíz, a kereszttel történő megjelölést a fizikai kontaktus elkerülése miatt elhagyják, valamint több kisebb misét is tarthatnak, hogy elkerüljék a 100 fő feletti létszámot.  

"- A meghirdetett veszélyhelyzetben a templomok, mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak. Templomainkat nem zárjuk be, mégis felelősen és körültekintően kell eljárni. Kérjük, hogy aki betegnek érzi magát, önmaga és mások védelmében érezze lelkiismereti kötelességének, hogy mielőbb orvoshoz forduljon, mielőtt közösségbe megy. Különösen is figyeljünk idősebb embertársainkra.

-Mint ismeretes, a 60 év felettiekre, a súlyos és a krónikus betegségben szenvedőkre különös veszélyt jelent ez a vírusfertőzés. Az Egyház tanítása szerint a vasár- és parancsolt ünnepnapi miselátogatási kötelezettség nem vonatkozik azokra, akik ezt
komoly ok miatt nem tehetik meg.

Kérem, hogy az idősek és betegek a fennálló helyzetet lelkiismeretükben tekintsék komoly és súlyos oknak, ezért önmaguk és mások érdekében inkább maradjanak otthon. -

- Kérjük az idős, beteg, kórházi kezelés, műtét előtt álló híveket, hogy lehetőség szerint még kórházba kerülésük előtt kérjék a betegek szentségének kiszolgáltatását papjainktól otthonaikban.

- Az otthon maradottak igyekezzenek több időt tölteni imádsággal egyénileg vagy szűk családi körben, a közszolgálati médián keresztül bekapcsolódni a szentmise ünneplésébe.

A Pécsi Egyházmegye élő internetes közvetítést biztosít minden vasárnap, amit a honlapunkon és facebook-oldalunkon kísérhetnek figyelemmel.

- Kérjük, lehetőség szerint minden templomban biztosítsanak kézfertőtlenítési lehetőséget, s kérjék meg a híveket, hogy be- és kimenetelkor éljenek ezzel a lehetőséggel, s tartsák be az alapvető higiéniai előírásokat.

- A szentmiséken a perselyezést távozáskor az ajtóban állva tegyük meg (mivel a készpénz a betegség átadása szempontjából veszélyforrás, ezért nem célszerű, ha ez a kézbe áldozás előtt történik).

- A gyermekek homlokának kereszttel történő megjelölését a fizikai kontaktus elkerülése miatt hagyjuk el. Helyette testi érintés nélküli áldást adhatunk a gyermekeknek.

- A szenteltvíztartók használatának mellőzése idején bátorítjuk a híveket, hogy vigyenek haza otthonaikba szenteltvizet, melyet a sekrestyékben kérhetnek.

- A búcsújáróhelyeken, amennyiben a résztvevők nagy száma indokolja, igyekezzenek szabadtéri szentmiséket tartani.

- Buzdítom a Paptestvéreket, különösen a városokban, ahol száz fő fölötti létszám rendszeresen előfordul, lehetőleg tartsanak gyakrabban kisebb közösségeknek szentmisét a hívek arányosabb eloszlása érdekében, igénybe véve a szombati előesti szentmisék lehetőségét is. A miserend változásáról a hívek a plébániákon érdeklődjenek.

- Paptestvérektől kérjük, hogy átmenetileg ne utazzanak külföldre. A külföldről visszatérő papoknak kötelező két hétre házi karanténba vonulniuk, mielőtt a hívek között folytatják szolgálatukat.

- A kórházlelkészi szolgálat keretében a világi beteglátogatók szolgálata szünetel, a papok jelenlétét minden kórházban továbbra is biztosítjuk. -Az alábbi egyházmegyei programok elmaradnak:

- érettségizők találkozója (Máriagyűd, márc. 13-14.)

- Antióchia egyetemista hétvége (Pécs, márc. 13-15.) -Antióchia gimnazista hétvége (Pécs, márc. 20-22.) -Pécsi Egyházmegyei Karitász Önkéntesek képzése és lelkigyakorlata (Pécs, Magtár, márc. 21.)

- Plébániai Tanácsosok Testületi Tagjainak találkozója, Kistelepülési támogatásban részesülők találkozója (Szekszárd, márc. 21.)

- szabadegyetemi előadások (Pécs, márc. 25. és ápr. 15.) -hitoktatás napja (Pécs, márc. 28.)

- bérmálkozók lelki napja (Pécs, ápr. 4. és Dombóvár, ápr. 25.) -egyházmegyei sportnap (Paks, ápr. 25.)

- A nagyheti és húsvéti szertartásokról és a további egyházmegyei programokról később adunk információt a hatósági intézkedéseknek megfelelően.

- A nevelő-oktatómunka, így a hit- és erkölcstanoktatás változatlanul folyik az intézményekben.

Ennek megfelelően végzik a hitoktatók a szolgálatukat az  óvodákban, iskolákban és a plébániákon. Amennyiben a kiadott EMMI rendelékezéshez képest változás történik, mindenkit értesíteni fogunk.

- A járvánnyal kapcsolatos intézkedésekben követni kell a köznevelési intézményekre vonatkozó rendelkezéseket.

- A fakultatív hitoktatás esetén is vegyék figyelembe a hitoktatók a nevelési intézményeknek kiadott előírásokat.

- Minden esetben a hitoktatók is hívják fel a tanulók figyelmét a higiénia fokozott betartására, az egymás iránti fokozott felelősségvállalásra.

- A koordinátorok március-április hónapban szüneteltessék az óralátogatásokat.

Köznevelési intézmények

 

Kérjük a hatóságok által előírt szakmai protokoll betartását.

-A március 11-én kiadott EMMI tájékoztató alapján minden iskolai programot, ünnepséget, tábort, erdei iskolát, külföldi utazást (Határtalanul! programot, ERASMUS+ programot, a külföldi nyelvtanfolyamot, testvériskolai látogatásokat) el kell halasztani a tanulók és a pedagógusok biztonsága érdekében. Ez vonatozik más intézményekkel, szervezetekkel való közös programokra is.

- A közelgő ünnepségeket kizárólag osztálykeretek között vagy iskolarádión keresztül lehet megtartani.

- Kiemelt figyelmet fordítsunk az intézményen belüli takarításra és fertőtlenítésre. Ez vonatkozik a mosdókon felül a közösségi terekre, termekre. Mindezek használata felnőttek által folyamatosan ellenőrizve legyen. Az ehhez szükséges anyagokat és eszközöket szerezzék be, illetve, ha ez problémába ütközik, jelezzék a fenntartó képviselőjének.

- Bármely pedagógus vagy technikai dolgozó, ill. tanuló, aki kapcsolatba került fertőzött személlyel, illetve az elmúlt időben külföldön tartózkodott, maradjon otthon, haladéktalanul telefonon forduljon háziorvosához, s vonuljon házi karanténba legalább 14 napig.

- A bentlakásos idősotthonok vonatkozásában (Szt. Lőrinc Gondozóotthon, Pécs és Skóciai Szent Margit Gondozóotthon, Vásárosdombó):

- a már korábban az intézmények hatáskörében elrendelt látogatási tilalmat a lehető legszigorúbban be kell tartatni;

- a bentlakó gondozottak az intézményt csak különösen indokolt esetben (egészségügyi kezelés) hagyhatják el;

- az intézmények épületeibe csak az idősgondozással és intézményműködtetéssel közvetlenül foglalkozó munkatársak lépjenek be;

- az intézményekbe történő lakófelvételt a járványra tekintettel szüneteltetni kell, a már folyamatban lévő beköltözéseket a megkötött szerződések alapján végre kell hajtani, de új szerződés nem köthető;

- a bentlakók és az idősgondozásban dolgozó munkatársak esetében a fertőzésveszélyt észszerű kereteken belül, a szakma szabályai szerint meg kell előzni, és a munkatársak egészségügyi állapotát folyamatosan ellenőrizni kell; -külön gondoskodni kell arról, hogy az idősgondozásban dolgozó munkatársak a munkahelyükön kívüli tevékenységük során is tegyenek meg mindent az esetleges megfertőződés elkerülése érdekében, ezért az intézmény gondoskodjon arról, hogy a munkatársak ne tömegközlekedési eszközökkel közelítsék meg a munkahelyüket - ehhez a fenntartó minden segítséget megad;

- mindkét gondozóotthon számára rendkívüli fenntartói támogatást nyújtunk azzal a céllal, hogy a kialakult járványhelyzet nem várt kiadásaihoz, és az intézményi működéshez szükséges gyógyszerek, vegyszerek, anyagok, segédanyagok tekintetében tartalékkészletet halmozhassanak fel.

Egyéb szociális intézmények (Remény Háza Nappali Melegedő és Szent Anna RÉV Szenvedélybeteg Segítő Szolgálat):

- az intézményi tevékenységet alapvetően változatlanul folytatni kell; -a munkatársak és az ügyfelek higiéniai szükségleteiről és a fertőtlenítés lehetőségéről az intézményeknek gondoskodnia kell;

- az ellátásban dolgozó munkatársak a munkahelyükön kívüli tevékenységük során is tegyenek meg mindent az esetleges megfertőződés elkerülése érdekében.

Turisztikai tevékenység

- Március 16-tól április 30-ig a Magtár Látogatóközpont turisztikai és gasztronómiai működését felfüggesztjük, a 100 fő alatti rendezvények megtartásra kerülnek. -Március 16-tól a Pécsi Püspökség pécsi egységeinek (Dzsámi, Székesegyház, Dóm Kőtár, KincsTár, Püspöki Palota) turisztikai látogatását felfüggesztjük.

A Püspökszentlászlói Kastély nyitásáról később születik döntés.

- A Dóm Zarándokszálláson a március végéig befoglalt szállóvendégeket változatlanul fogadjuk, áprilisban a szállásfoglalás átmenetileg szünetel. A májusi szállóvendég igényeket folyamatosan visszaigazoljuk, regisztráljuk, s üzemeltetőként a megjelenő kormányrendeletek szerint járunk el.

- A mohácsi Szent János Hotel bezárása kormányzati direktíva, vagy MSZÉSZ általi ajánlás hiányában nem indokolt. A szálloda működésében betartjuk a legszigorúbb higiéniai ajánlásokat.

Az a'la carte étkeztetés megszűnik, de napi menüvel továbbra is várjuk az ebédelni vágyókat.

Egyházmegyei Hivatal

- Az Egyházmegyei Hivatal működését rendkívüli helyzetben is biztosítani kell. - A személyes ügyfélfogadást igyekezzünk minimálisra csökkenteni.

- A nagyobb létszámú személyes megbeszélések egyeztetéseket mellőzzük, s áttérünk a telefonos konferenciabeszélgetésre, illetve e-mailes egyeztetésre. A fentiek további rendelkezésig érvényesek."

Forrás: Pécsi Egyházmegye