Tovább épülhet a M60-as sztráda: várják az ajánlatokat a Pécs és Szigetvár közötti szakasz tervezésére
2025. május 06. kedd 09:23

Kiírták a tervező kiválasztását célzó közbeszerzési eljárást az M60-as autópálya Pécs és Pécs és Szigetvár közötti szakaszának és a Bicsérdet elkerülő út tervezésére, hívta fel lapunk figyelmét a jó hírre Hargitai János országgyűlési képviselő.
2023-ban - a hivatalos indoklás szerint - a Magyarország szomszédságában zajló háború idején a rezsicsökkentés megvédése és a honvédelmi célok teljesítése érdekében szükséges költségvetési intézkedésekről szóló kormányhatározat alapján felfüggesztették a Pécs és Szigetvár közötti gyorsforgalmi út építésének előkészületeit.
A kétszer kettő forgalmi sávos, mindkét oldalon burkolt padkával ellátott, középen vezetett elválasztó sávval rendelkező, 110 kilométeres óránkénti tervezési sebességű út, 37 kilométer hosszú szakasz vonatkozásában az építési engedély már rendelkezésre áll, a kiviteli terv még nem készült el.
Most azonban erre is sor kerülhet.
A Hivatalos Értesítőben közzé tett felhívás szerint május 29-ig várják a terv elkészítésére vállalkozók ajánlatát.
- Ez a feladat M60 Pécs -Szigetvár szakaszon túl, a Bicsérd térségében megvalósuló több száz hektáros iparterület közúti kapcsolatainak tervezését is magában foglalja, a 6-os főút és a majdani M60 között - mondta lapunknak Hargitai János.
Mindeközben már dolgoznak a sztráda befejező, Barcs és a horvát országhatár szakaszának tervezésén is.
Erre a megbízást az UTIBER Közúti Beruházó Kft., az UVATERV Út-, Vasúttervező Zrt., és a Pannonway Építő Kft. konzorciuma nyerte el.
A három kilométer hosszúságú, kétszer két sávon haladó gyorsforgalmi út kezdőpontja a Barcson áthaladó 6-os főúttól fog indulni, és az országhatárnál húzódó Drávánál végződik majd.
A közbeszerzés előírta a nyertes tervezőnek, hogy jelölje ki a horvát partnerrel együttműködésben az útvonal pontos határmenti pontját és szögét, a magyar oldalon pedig határozza meg a 6-os főúthoz igazított csomópontját.
A projektleírás kitér arra is, hogy a tervezett útnak tekintettel kell lennie a már meglévő, környezetvédelmi engedéllyel rendelkező M60-as részét képző Szigetvár - Barcs közötti projektterületre, illetve a 68-as főút kapcsolatra is.
A Dráván átívelő határhíd tervezése ugyan nem feladata a közbeszerzés nyerteseinek, viszont a tervezés során az út magassági vezetésében figyelembe kell venni egy leendő átkelő útpályájának megfelelő elérését.
Ez azt jelenti, hogy a barcsi határátkelő után, a jelenleg személy- és áruforgalmat biztosító Dráva-hídon felül, egy új, 6-os főúthoz csatlakozó gyorsforgalmi közlekedést lebonyolító híd megépítését is tervezik.
Érdekességképpen a Dráva-híd történelmi szempontból is jelentős, a hidat ugyanis a szerbek részben 1941-ben, részben pedig 1944-ben, a második világháború során is felrobbantották. Ezt követően több évtizedes szünet után, magyar és horvát államközi megállapodás révén készült el az új híd, amit 1974. október 25-én adtak át.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Pótlóbuszok járnak Villány és Mohács...
- Tovább épülhet a M60-as sztráda:...
- Szijjártó Péter Pécsett: a magyar...
- Itt a naptár: fesztiválok,...
- Áprilisban is olcsóbban tankolhattunk...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...