Tovább bővül a hálózat: kerékpárút épül Újváros és a Liszt Ferenc utca között

2018. március 16. péntek 16:57

Tovább bővül a hálózat: kerékpárút épül Újváros és a Liszt Ferenc utca között

Támogatták a döntéshozók a város pályázatát, így negyedmilliárd forint, vissza nem térítendő támogatásból új kerékpárút épül a Liszt Ferenc utca és az Újváros között, valamint felújítják a Dózsa György utcában már meglévő szakaszokat.


A beruházás tárgyát képező kerékpárút-fejlesztés három különböző, ám egymáshoz a kerékpáros közlekedés tekintetében szervesen kapcsolódó területen valósul meg. A város nyugati részén, a Virág utca mentén Középmezőn keresztül Újvárosig, valamint a városközponttól kifelé, a Dózsa György utcában.

A már meglévő kerékpárutak jelenleg nem kötik össze ezeket a városrészeket.

A terv megvalósítása során a Liszt Ferenc utcában a kerékpárutat meghosszabbítják Szent Flórán utcán át, a Középmező vasútvonalon áthaladva az újvárosi buszmegállóig, valamint a Virág utcán keresztül a Szent Erzsébet utcai meglévő kerékpárútig.

Az 1170 méter hosszúságú új bringaút mellett a Dózsa György utcai gyalog- és kerékpárút felújítását is elvégzik a Kossuth Lajos utca és Arany János utcák közötti 662 méteres szakaszon.

A projekt keretében a kerékpáros közlekedést népszerűsítő, közlekedésbiztonsági célú szemléletformáló kampány is indul.

Az önkormányzat pályázatát támogatták, így a negyedmilliárd forintba kerülő terv valóra váltásának nincs akadálya. A támogatás vissza nem térítendő, önerőre sem volt szükség hozzá, azaz a beruházás a városnak nem kerül pénzébe.

Képünk illusztráció.

M. B. - Fotó: pixabay