Törölközővel, flakonnal, puszta kézzel is ütötték a gondozottakat egy baranyai otthonban
2019. november 22. péntek 08:42

A Szigetvári Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett
bántalmazás bűntette miatt emelt vádat két személlyel szemben, akik a szociális otthon lakóit bántalmazták.
A Baranya megyei szociális otthonban fogyatékkal élő személyekről gondoskodnak.
A két vádlott az intézményben ápolói-gondozói feladatokat láttak el.
A vádlottak egyike 2018 januárjában két gondozottat bántalmazott. Egyikük az esti lefekvés során nem találta a felsőruházatát, ezért a gondozó kiabálni kezdett vele, majd több alkalommal arcon ütötte.
Ugyanezen időszakban egy másik gondozottat vitt fürdetni a vádlott, melynek során törölközővel és egy műanyag flakonnal többször megütötte a sértettet.
Az ügy másik vádlottja szintén 2018 januárjában fürdetett egy gondozottat, aki fogyatékossága folytán a vádlott felszólításainak nem tett eleget. Ekkor a gondozónő dühösen kiabálni kezdett az ápolttal és több alkalommal megütötte.
A vádlottak cselekménye a közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntettének a megállapítására alkalmas, mely bűncselekmény 1 - 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Képünk illusztráció.
Forrás: Baranya Megyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már majdnem minden készen áll, néhány...
- A Mecsek IC-k esetében gyakran...
- Visszaesik a hőmérséklet, borús...
- Hogy is volt? Hargitai Jánost...
- A MÉH-ből hordta haza a kacatokat...
- Tarantino szerint új filmje a...
- Tíz sérültje van a reggeli villányi...
- Tárlatvezetéssel járhatjuk be...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Akár húsz foknál is melegebb lehet...

