Tömeges megbetegedések a Fishingen - Többeknek a kórházban ért véget a fesztivál
2019. június 21. péntek 20:10
Frissítve: 2019. június 21. péntek 20:56

Egy olvasónk értesítette lapunkat, hogy tudomása szerint harmincan a sürgősségin kötöttek ki. A megbetegedéseket forrásvíz okozhatta.
Az információt lapunkkal megosztó olvasónk szerint hasmenéssel, lázzal, hányással járó, azaz roppant kellemetlen tünetekkel tudomása szerint harmincan jelentkeztek a pécsi sürgősségin.
Hozzátette, a megbetegedéseket szerinte az okozta, hogy többen ittak egy forrás vizéből, amelynél semmi nem jelezte, hogy a víz nem iható.
Úgy tűnik, valóban a forrás lehet a ludas, ugyanis a fesztivál szervezői még ezt megelőzően Fishing on Orfű honlapján a következőket tették közzé:
"Ne igyatok a nagy parkolónál található Turista-forrásból (más néven Csokonai Sándor kút), annak vize nem ivóvíz! Tegnap az erre figyelmeztető táblát valaki eltávolította, a helyszínt ezért tegnap este óta őriztetjük, a táblát pótoltuk. Ha ittál a kút vizéből és panaszaid vannak, jelentkezz a fesztivál mentőszolgálatánál a térképen jelzett ponton. FONTOS! A KEMPING IVÓVÍZÉVEL SEMMI GOND NINCSEN, továbbra is minden csapunkból iható víz folyik!
Köszönjük a figyelmet."
Nem zárható ki az sem, hogy harmincnál is többen fordultak orvoshoz hasonló tünetekkel, de erről egyelőre nincsen semmilyen hivatalos információ.
$articlePoll]
M. B. - Fotó: MTI/Sóki Tamás
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Emmausz-járás: a bólyiak mellett...
- Huszonegy határsértőt tartóztattak...
- Magyarországon egyedülálló vadátjáró...
- Michelisz tíz pont előnnyel várja az...
- A rengeteg átjelentkező miatt Pécsett...
- Szerenádozó zenészeket büntetett a...
- Nagyot változik az időjárás,...
- Óriási forgalomra számítanak a...
- Vers mindenkinek - Krisztus támad és...
- Szekó Zsófia: nem vagyok, nem is...

