Több mint tíz éven át lopta az áramot és a gázt egy pécsi sportegyesület vezetője
2019. szeptember 05. csütörtök 08:55

A Pécsi Járási Ügyészség - többek között - különösen nagy értékre elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen, aki 2003 - 2016 év között közel 130 millió forint értékben vételezett jogosulatlanul áramot és gázt.
Az ügyészség közlése szerint a férfi egy pécsi sportegyesület vezetőjeként a sportegyesület telephelyén és a mellette fekvő lakásán a villamos és gázfogyasztásmérő állását jogosulatlanul megváltoztatta, majd ennek leplezésére a mérőórákra hamis zárópecsétet tett.
A férfi a sporttelepen négy teniszpályát lefedő nagy energiafogyasztású légtartásos sátrat üzemeltetett.
A 13 év alatt a gázszolgáltatónak 62 millió, míg az áramszolgáltatónak 67 millió forint kárt
okozott a jogosulatlan vételezéssel.
Az elkövető cselekménye a különösen nagy értékre elkövetett lopás bűntettének, valamint bélyeghamisítás vétségének a megállapítására alkalmas.
A vádlott által elkövetett bűncselekmények büntetési tétele 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Képünk illusztráció.
Forrás: Baranya Megyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nagyot változik az időjárás,...
- Széttette a lábát a szerb...
- Orbitális fogása volt egy baranyai...
- Online kocsmakvízre hívják a baranyai...
- Újraindul a Magvető Zsebkönyvtár...
- Szerenádozó zenészeket büntetett a...
- Kocsis Ferenc: „Mohácson születtem,...
- Az unió egyik legszennyezőbb...
- Helikopterrel, drónnal is keresték a...
- A megkérdezettek 70 százaléka...

