Több mint négyszázan igényeltek támogatást az önkormányzattól a téli tüzelő beszerzéséhez
2017. november 23. csütörtök 08:04

A határidőig 415-en nyújtottak be tűzifa-támogatás iránti kérelmet az önkormányzathoz, a feltételeknek 11-en nem feleltek meg. A képviselő-testület pénteki ülésén várhatóan megemeli az erre a célra elkülönített tízmilliós keretet, hogy az összes igénylő megkaphassa a 25 ezer forintot támogatást.
Ugyan az állami tűzifa-pályázaton idén is csak az ötezer fősnél kisebb települések vehettek részt, így Mohács nem, a város önkormányzata korábban úgy döntött, tízmillió forintot fordítanak a rászorulók támogatására.
Az elmúlt években hasonló nagyságú keretet fordítottak erre a célra, a térítési összege családonként 25 ezer forint.
Idén 415-en nyújtottak be kérelmet, közülük 11-et utasítottak el, mert nem feleltek meg a jogosultsági feltételeknek, azaz 404-en kapnak majd támogatást. Tekintettel arra, hogy a tízmilliós keretből négy családnak nem jutna pénz, a képviselő-testület következő, pénteken esedékes ülésén Szekó József polgármester javaslatára várhatóan százezer forinttal megemelik azt.
Az önkormányzati rendeletben foglaltak szerint az a család jogosult szociális célú tűzifára, akinek a háztartásában az egy főre jutó havi nettó jövedelem az öregségi nyugdíj legkisebb összegének (ami jelenleg 28 500 forint) a százötven, egyedül élő személy esetében pedig a kétszáz százalékát nem haladja meg.
Az igények elbírálásánál előnyben részesül az, aki rendkívüli élethelyzetbe került, a kiskorú gyermeket egyedül nevelő, az idős és a beteg kérelmező. A rászorultságot a családsegítő szolgálat munkatársai vizsgálják felül, míg a kérelem elbírálása a polgármester hatáskörébe tartozik.
Mindezzel párhuzamosan az igénylőknél helyszíni ellenőrzést is végezhetnek.
A korábbi esztendők tapasztalatai alapján erre szükség is lehet: több esetben kiderült ugyanis, hogy bár a beadott papírok alapján valaki jogosult volt az „ingyen" tüzelőre, azonban mégsem került jó helyre a segítség. Megesett, hogy valaki egyszerűen eladta a fát, de az is, hogy olyanok kérték a támogatást, akik nem is fával, hanem gázzal fűtötték a lakásukat.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hajózási korlátozásokat vezettek be a...
- Ónos eső veszélye miatt adtak ki...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Teherkocsival ütközött egy autó...
- Lebukott a véméndi férfi, aki 130 tő...
- Kedden jön az enyhülés, előtte még...
- Orbán Viktor: lezárult a liberális...
- Nézőpont Intézet: egyre valószínűbb a...
- Több mint egymillió hektárnyi...
- Dr. Tóth Tivadar: mindenkinek saját...

