Több mint kétszázmillió forintból kutatóközpontot alakítanak ki a volt Marekban
2016. november 01. kedd 15:49

Egy elnyert pályázatnak köszönhetően új kutatóközpontot hoz létre a Prophyl Kft. Mohácson, az egykori Dr. Marek József Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakközépiskola központi épületében. A libák egyik betegségére gyógyírt jelentő vakcinán dolgoznak majd.
Európai színvonalú kutatóközpontot alakít ki a mohácsi székhelyű Prophyl Kft.: egy uniós pályázat révén 221,54 millió forintot fordítanak a libák vérzéses bél- és vesegyulladásos megbetegedése elleni vakcina kerül kifejlesztésre.
A betegség a 2000-es évektől kezdődően, több évtizedes járványmentes időszakot követően újra megjelent és a korábbiaknál is nagyobb mértékben tizedelte az állományokat. Azóta
folyamatosan jelen van, és időről-időre hatalmas károkat okoz az európai libamáj-fogyasztást kilencven százalékban biztosító magyar libaágazatnak.
A járványhelyzet megoldása a mai ismeretek szerint leghatékonyabb módon, egy megfelelő oltóanyag kidolgozásával valósítható meg, azonban a libatartás mértéke még európai szinten sem ér el olyan léptéket, amely felkeltené a multinacionális oltóanyaggyártó cégek figyelmét.
Számukra nem kifizetődő egy ilyen kicsi, bár Magyarország egyik legismertebb hungaricumát előállító ágazat számára oltóanyagot fejleszteni és regisztrálni. A Prophyl Kft. viszont felismerve a lehetőséget, meg kívánja oldani ezt a problémát.
Ennek érdekében egy erre a célra tervezett, az oltóanyag fejlesztésre, termelésére, valamint az alapanyag gyógyszerkönyvben meghatározott ellenőrzésére is alkalmas létesítményt hoz létre a beruházás eredményeként.
A pályázat keretében szerzik be a laboratóriumi eszközöket, továbbá hat kutató részére is álláshelyet létesítenek.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Így újul meg a Felszab: fórumon...
- Elhunyt Troszt József, Görcsönydoboka...
- Egy héten át gyorshajtókra vadásznak...
- Diakónus szentelést ünnepel a Pécsi...
- Vers mindenkinek a költészet napján -...
- Üzent Donald Trump: az USA kész...
- Állatorvosi ügyelet hétvégén Mohácson...
- Jövő nyárra fejeződik be a Csatatéri...
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...
- Lángokban álló baranyai családi...

