Több mint kétszázan vettek részt a figyelemfelhívó futáson
2018. november 23. péntek 14:23

A figyelemfelhívó futáson több mint kétszázan, köztük pécsi rendőrnők is részt vettek.
Makai Viktória ultrafutó magyar bajnok elleni támadás kapcsán csütörtökön figyelemfelhívó futást szervezett a pécsi FutaPécs Sportegyesület. A programba több más szervezetet is bevontak, köztük a Pécsi Rendőrkapitányságot is, amelynek megelőzési alegysége négy éve folytatja a „Női NEM - Válasz az erőszakra" elnevezésű áldozatvédelmi programját.
A program célja a nők elleni erőszak megelőzése, a figyelemfelhívás, valamint az áldozatok segítése.
Az eseményen, amely több mint 200 résztvevőt, elsősorban futókat mozgatott meg, részt vett Makai Viktória és férje is, valamint tizenöt pécsi rendőrnő, akik gyakorló öltözetben teljesítették a távot.
A rajtnál Makai Viktória köszöntötte az egybegyűlteket és bemutatkoztak a résztvevő szervezetek, a célban a beérkezők emléklapot és hasznos információkat kaphattak a pécsi Kezedben a biztonságod mobilalkalmazásról, valamint a női önvédelmi képzésen való részvétel lehetőségéről.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Sombereken, egy családi házban...
- Itt a naptár: ezen a nyáron sem...
- Nyitva lesznek a kormányablakok a...
- Tovább emelkedtek az üzemanyagárak...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Harkai István: Tekerni kell, ennyi az...
- A Magyar Honvédség készen áll a...
- Emmausz-járás: a bólyiak mellett...
- Ismét módosul a pécsi IC-k menetrendje
- Hatalmas tűz pusztít Sombereken:...

