Több mint ezer szájmaszkot, kézfertőtlenítő-szereket kaptak a baranyai polgárőrök
2020. április 30. csütörtök 16:15

A múlt héten útjára indított Baranya segít program újabb elemeként Őri László, a megyei közgyűlés elnöke csütörtökön több mint ezer szájmaszkot és kézfertőtlenítő-szereket adott át Cseh Lászlónak, a Baranya Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetsége elnökének.
A megyeháza előtt tartott eseményen Őri László hangsúlyozta, külön köszönet jár azoknak, akik saját szabadidejüket, a családjuktól elvonva segítik a járvány elleni védekezést. A polgárőrök ezt teszik, a közösségért dolgozva teljesítenek szolgálatot.
A politikus hozzátette, a polgárőrök dönthetnek arról, hogy az adományt saját maguk használják-e fel, vagy esetleg továbbadják a rászorulóknak.
- Biztos lehet mindenki abban, hogy a maszkok és a fertőtlenítőszerek jó kezekbe kerültek, s az adomány eljut azokhoz, akiknek szükségük van rá - fogalmazott Cseh László, a Baranya Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetsége elnöke. Kifejtette, a polgárőrök ezekben a hetekben a máskor megszokottakhoz képest háromszor annyi órát töltenek el szolgálatban. Segítik többek között a kijárási korlátozások betartatását, ahol pedig arra van szükség, bevásárolnak az idős emberek számára, vagy például kiváltják a recepteket.
Őri László közölte, a Baranya segít program tovább folytatódik, a közeli jövőben az egészségügy frontvonalában dolgozókhoz juttatnak el adományokat.
Múlt héten multivitaminos italokat és kávét is tartalmazó élelmiszercsomagokat adtak át a Tüzér utcai mentőállomás dolgozóinak.
M. B. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Árhullám érkezik a Dunán, Mohácsnál...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...
- Műszaki hiba miatt késnek a vonatok a...
- Pécsett mérték össze tudásukat az...
- Ismét egyre több migráns próbál...
- Tizenkét éve érkezett a rekordár -...
- Csaknem tízezerszer riasztották a...
- Kamionnal ütközött egy személyautó...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...