Több mint egymilliárdból alakulhat át a volt gyártelep: új negyed épülhet a Duna partján
2016. augusztus 17. szerda 20:17

Új, üde színfolttal gazdagodhat a mohácsi Duna-part: amennyiben nyer a város pályázata, a már az önkormányzat tulajdonába került volt Selyemgyár és a Temaforg helyén lakások, játszóterek, sport- és szórakoztató célú létesítmények épülhetnek. Az új negyed kialakítására több mint egymilliárd forintot fordítanának.
Az utóbbi esztendők legnagyobb, s talán leglátványosabb beruházására készül az önkormányzat: a Duna-parton éktelenkedő, jórészt lepusztult gyárépületek helyén, illetve azok átalakításával egy teljesen új negyedet alakítanának ki.
Az ehhez vezető első lépés az volt, hogy az önkormányzat kilencvenmillió forintért megvásárolta az egykori Selyemgyár és a Temaforg ingatlanait. A terület és az épületek hasznosítására az úgynevezett barnamezős területek rehabilitációjára kiírt pályázatok révén kínálkozhat esély. Két lépcsőben nyolcszáz-, illetve háromszázmillió forint pályázati támogatást igényelt a város a tervezett beruházások megvalósításához.
Ezek sikere esetén a Selyemgyár főépületének emeletén méretei és adottságai miatt exkluzív rendezvénytermet alakítanak ki, ahol bálokat, lakodalmakat, konferenciákat tarthatnak majd. Az alsó szinten üzlethelyiségek kaphatnak helyet, ezekben helyi népművészeti tárgyakat, termékeket kínálhatnak, s a turisták kiszolgálását, tájékoztatását segítő irodák is helyet kapnának.
Az udvart rendezvénytérré alakítanák. Koncertek, egyéb rendezvények megtartására alkalmas színpadot emelnek a tervek szerint, a terület másik felén pedig játszótereket építenek.
A beruházás második ütemében az egykori Temaforg épületegyüttesének alsó szintjén lakásokat alakítanak ki, míg az emeleten fallabda-pálya és fitneszterem kerülne.
A pályázatokról várhatóan még idén döntenek, siker esetén a munkálatok akár már tavasszal megkezdődhetnek.
M. B. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Minden fontos információ elérhető a...
- 85 ezer gyermek szünidei...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Kapu Tibor szerint az űrben is...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Ezúttal Mohácson próbálják átverni az...
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Óránként akár száz hullócsillagot is...