Több mint 300 diák ment el a rendőrség bűnmegelőzési programjára
2019. március 27. szerda 16:37

A komlói színház volt a helyszíne az „Útjelző - Reflektorfényben az ifjúságvédelem" elnevezésű programjának kedden.
A színpadi performensz érintette az iskolai erőszak, a szerfogyasztás, a prostitúció, valamint az online veszélyek témakörét is. Az erre a tematikára épülő kisfilmek mellett a HolaZalán zenekar élőben játszott dalai is sikeresek voltak.
A program második részében szakemberek folytattak beszélgetést a színpadon elhelyezett asztal körül, amelyhez csatlakozott a népszerű Youtube-videós,Sirius is.
A beszélgetés résztvevői reagáltak a kisfilmekre, valamint kitértek a Sexting, Cyber Bulliyng, valamint az online tér problémáira. A rendezvényen több mint 300 középiskolás vett részt, akik kérdéseket tehettek fel, amelyekre Sirius tartalmas válaszokat adott. A jól kérdezők magazinokat kaptak ajándékba.
A Belügyminisztérium, valamint a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által támogatott „Útjelző - Reflektorfényben az ifjúságvédelem" projekt végrehajtója a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság, együttműködő partnerei pedig a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.
A következő állomás Pécs, az előadást a szervezők az Apáczai Nevelési Központban tartják meg március 28-án 11 órai kezdettel, a rendezvény tervezett vendége a Pamkutya.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángokban álló baranyai családi...
- A Magyar Honvédség készen áll a...
- Húsvét után sem pihennek a NAV...
- Ismét módosul a pécsi IC-k menetrendje
- Döntöttek: a PTE Klinikai Központ...
- Még kedden is napos, kellemesen meleg...
- Emmausz-járás: a bólyiak mellett...
- Nagykövetté nevezték ki Gera Zoltánt,...
- Orbán Viktor: a Török Áramlat...
- A nagyhéten is folytatta misszióját a...

