Több ezren voltak kíváncsiak a Csík Zenekar koncertjére a mohácsi csata csataévfordulóján
2019. augusztus 30. péntek 12:26

A mohácsi csata évfordulóján rendezett programok tetőpontjaként csütörtökön este a Széchenyi téren adott koncertet a Csík Zenekar. A másfél órás előadásra több ezren voltak kíváncsiak.
Az eddigiektől eltérő programokkal is készülnek a rendezők a mohács csata évfordulóján: csütörtökön a város főterén is rendeztek programokat, a hagyományokat állítva a középpontba.
Ennek jegyében vásár jelleggel kézművesek kínálták portékáikat, a Csőszi Hagyományőrző Egyesület tartott bemutatót. Láthattunk párviadalokat, korabeli fegyvereket, öltözékeket, sátrakat.
Szemző Angéla és zenekara, utána a Sátorhelyi Néptánc Együttes lépett fel a téren felállított nagyszínpadon, majd a Schneider Lajos Népdalkör mutatta be műsorát.

A főtéri programok zárásaként, este nyolc órától a Csík Zenekar adott másfél órás koncertet.


A Kossuth-díjjal kitüntetett zenekarra rengetegen voltak kíváncsiak, gyerekek, felnőttek, családok érkeztek közösen, összességében több ezren voltak a Széchenyi téren.
M. B. - Fotó: Löffler Péter
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nagyot változik az időjárás,...
- Orbitális fogása volt egy baranyai...
- Online kocsmakvízre hívják a baranyai...
- Újraindul a Magvető Zsebkönyvtár...
- Szerenádozó zenészeket büntetett a...
- Széttette a lábát a szerb...
- Kocsis Ferenc: „Mohácson születtem,...
- Az unió egyik legszennyezőbb...
- Helikopterrel, drónnal is keresték a...
- A megkérdezettek 70 százaléka...

