Tizenöt másodperc kellett a hírnévhez - így ülték meg a kajakot mohácsi strandon
2015. július 28. kedd 16:34

Vasárnap délután rendhagyó esemény szemtanúi lehettek a szigeti strandon a fürdőzők, ahol a világon először kajakmegülési versenyt rendeztek.
A különleges esemény ötletgazdája Kovács József, a Mohács Maximal Kajak-Kenu Team vezetője volt, aki felfigyelt egy érdekes fogadásra és úgy döntött, rendez egy versenyt, ahol kiderül, milyen nehéz is megtartani egy versenykajakot borulás nélkül.
A mohácsi strandon délután három órakor kezdődött Kajakmegülési Versenyt kieséses rendszerben bonyolították le. Az első körben öt, a másodikban tíz, míg a harmadikban tizenöt másodpercig kellett megtartani a kajakot.
I. Kajakmegülési verseny 2. szint
A verseny remek hangulatban zajlott, a tizennyolc nevező közül azonban a végén csak ketten teljesítették a tizenöt másodperces szintidőt. A dicsőségen felül Horváth Roland nyereménye egy üveg pezsgő volt, míg Heller Dávid egy kilogramm édességgel lett gazdagabb.
- Ezelőtt még sosem ültem versenykajakban, tehát jóformán a szerencsének köszönhettem, hogy sikerült megtartanom a hajót, illetve annak, hogy lecsaptam a kezem a vízre, és így vissza tudtam egyensúlyozni magam - mondta az egyik győztes.
A Mohács Maximal Kajak-Kenu Team elégedett volt az eseménnyel és már szervezi a következő versenyt.
- Jövőre is biztosan megrendezzük az eseményt, azonban szeretnénk levédetni és „Maradj Rajta" néven megrendezni egy kajak-kenu egyensúly versenyt, amire már a profikat is várjuk. Természetesen nekik más feladataik lesznek, mint például felállni vagy kézen állni a kajakban. Emellett pedig az amatőrök továbbra is próbálkozhatnak a kajak megülésével - mondta Kovács József.
Erdélyi Bianka
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már számlálják a szavazatokat - Így...
- Halálos baleset miatt teljes útzár...
- Bombariadó miatt bezártak egy pécsi...
- Fél hétig már csaknem nyolcvan...
- Szaharai por érkezik, saras eső hullhat
- Újra kitör a tavasz, napsütés, húsz...
- Már 293 ezer levélszavazatot leadtak...
- Így választ országgyűlési...
- Eltűnt férfit keresnek a pécsi rendőrök
- Az egyik szavazókörbe mindössze hat...

