Tízen sérültek meg egy hét alatt Baranya útjain
2020. május 20. szerda 18:45

Halálos kimenetelű baleset is történt az elmúlt héten Baranya megyében.
Összesen 32 baleset történt Baranya megye közútjain a múlt héten, amelyből 22 anyagi káros volt, tíz pedig személyi sérüléssel járt.
A sérüléses balesetek nyolc esetben könnyű, egy esetben súlyos sérüléssel végződtek, egy baleset pedig halálos kimenetelű volt. Ezekben a balesetekben összesen 11-en sérültek meg, kilencen könnyebben, egy fő súlyosan, egy személy pedig életét vesztette.
A legjellemzőbb baleseti ok ismét az elsőbbség meg nem adása és a gyorshajtás volt.
Az elmúlt héten megyénk egy olyan kampányhoz is csatlakozott, amelynek célja az volt, hogy a közlekedés egyik legvédtelenebb résztvevőire, a gyalogosokra hívja fel a figyelmet. Az ORFK - Országos Baleset-megelőzési Bizottság által meghirdetett Zebra terv elnevezésű baleset-megelőzési kampány során, május 12-e és 14-e között a rendőrök kiemelten ellenőrizték a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket.
Az egyenruhások az említett időszakban járművezetővel szemben 42 esetben, míg gyalogossal szemben 11 esetben intézkedtek jogsértés elkövetése miatt a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tajt részeg forgalmista miatt állt le...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Szili Katalin: szükséges az...
- Évtizedek óta hűségesen szolgáló...
- Jól halad Magyarország tengeri...
- Új elektromos buszok érkeznek egy...
- A Mohácsi Kórház két osztályán...
- Egyhetes rendőrségi razzia kezdődik...
- Hűvös éj után egy kis napsütésre is...
- Így kezdődött a Mohácsi TE története:...

