Tizedik alkalommal rendeztek tökfaragó délutánt a Brodarics Iskolában a diákoknak és a szülőknek
2019. november 06. szerda 12:07

Tíz esztendővel ezelőtt rendeztek első alkalommal a Brodarics Iskolában a tökfaragó délutánt Vértes Nóra tanítónő szervezésében. Az azóta hagyománnyá vált programot természetesen idén is megtartották az iskolában.
A résztvevőket Cseténé Máy Zsuzsanna igazgató köszöntötte, majd dr. Hasanovic-Kolutácz Andrea, a mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeum igazgatója, etnográfus és muzeológus nyitotta meg a rendezvényt.
A 7. b. osztályosok zenés-táncos műsora után a már addig is vidám hangulatot tovább fokozta a Jancsi Zsolt tánctanár által betanított társastánc.
A műsor után a gyerekek a kijelölt tantermekben nekiláttak a töklámpások kifaragásának.
Sokan faragtak párban is, sőt, sok szülő gyermekével közösen. Több tanteremben pedig egyéb módokon alkothattak a diákok (üvegfestés, só-liszt gyurmázás, hűtőmágnes készítés stb.).
Délelőtt alsós és felsős tanulók muffinokat sütöttek az iskolában, amiket a tökfaragás ideje alatt szolgáltak fel. A Szülők Szervezete meleg teát és zsíros kenyeret készített a diákok és szüleik, valamint a vendégek részére.
A töklámpásokat az iskola aulájában állították ki.
Végül mindenki elégedetten térhetett haza, mert mindenki kapott emléklapot, ihatott, ehetett egy jót, és jó hangulatban eltölthetett két órát. Sok ötletes töklámpást és vicces elnevezéseket csodálhattak meg az érdeklődők.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Három pécsi drogdílert is...
- Országszerte zajlik az aratás,...
- Mindössze jó hal, paprika, hagyma és...
- Lezártak egy sávot az M6-oson és az...
- Tetőzik a Duna Mohácsnál, gyorsan...
- Se ki, se be: hétfőtől két hétre...
- Rangsor: ezek a vizek adták a legtöbb...
- Árhullám érkezik a Dunán, Mohácsnál...
- Tűzoltók leptek el egy baranyai kórházat
- Cipőtolvajt keresnek a baranyai...