Tévét, aprót, italokat is zsákmányolt egy komlói betörő

2019. szeptember 21. szombat 07:50

Tévét, aprót, italokat is zsákmányolt egy komlói betörő

Rablás és más bűncselekmények elkövetése miatt nyomozott a Komlói Rendőrkapitányság egy 25 éves helyi férfi ellen. 

 

 

A fiatalember június 4-én délután egy komlói ingatlan lépcsőházában megvert egy férfit, majd el akarta venni a táskáját, azonban az nem sikerült neki. A dulakodás közben a táskából kieső aprópénzt viszont eltulajdonította, majd elmenekült.

A komlói rendőrök fél órán belül elfogták az elkövetéssel gyanúsítható férfit, majd előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét. Ruházatának átvizsgálása során a rendőrök megtalálták, majd lefoglalták az ellopott pénzt, és visszaadták a tulajdonosnak.

A férfi 2019. március 27-e és május 20-a között több alkalommal követett el lopásokat is Komlón.

Volt ahova besurrant a nyitott ajtón keresztül, majd ellopott egy pénztárcát, de olyan is előfordult, hogy betört egy házba, ahol megrongálta a berendezési tárgyakat, végül egy tévével és egy telefonnal távozott.

Ezen kívül többek között édességet, parfümöt és szeszes italt is zsákmányolt különböző helyi üzletekből.

Vele szemben május 20-án felmerült a kábítószer-fogyasztás gyanúja is, ezért a rendőrök előállították mintavételre. Később a toxikológiai szakvélemény igazolta, hogy a férfi kábítószert fogyasztott, így kábítószer birtoklása bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítják a komlói rendőrök.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

 

Forrás: BMRFK