Területcseréről tartanak helyi népszavazást Komlón és Mánfán
2018. november 23. péntek 13:19

Területcseréről tartanak helyi népszavazást vasárnap Komlón és Mánfán, szavazni kizárólag az érintett területeken élők tudnak - tájékoztatta a helyi választási iroda vezetője, a komlói közös önkormányzati hivatal jegyzője pénteken az MTI-t.
Vaskó Ernő közölte: a népszavazást azért kellett kiírni, mert a korábban egy településként működő Komló és Mánfa az 1990-es évek elején történt különválása óta maradtak rendezetlen, nyitott kérdések, amelyeket területcserével lehet rendezni.
A területcserét a két település képviselő-testülete megszavazta, ugyanakkor az érintett területeken élőknek érvényes és eredményes népszavazással kell megerősíteniük mindkét helyen az önkormányzatok döntését - ismertette.
Az érvényességhez a szavazásra jogosultak több mint felének kell leadnia a voksát, az eredményességhez az szükséges, hogy a szavazók több mint fele támogassa a két önkormányzat megállapodását.
A részletekről Vaskó Ernő azt mondta: Komló 85 ingatlant adna összesen 23 hektárnyi területen Mánfának. Mánfa pedig 154 hektárnyi területen 122 ingatlant adna a mecseki városnak.
A népszavazáson kizárólag az érintett területeken lakók vehetnek részt: a választási névjegyzékben Mánfán négyen, Komlón pedig 34-en szerepelnek - mondta Vaskó Ernő.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Sombereken, egy családi házban...
- Itt a naptár: ezen a nyáron sem...
- Nyitva lesznek a kormányablakok a...
- Tovább emelkedtek az üzemanyagárak...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- A Magyar Honvédség készen áll a...
- Harkai István: Tekerni kell, ennyi az...
- Emmausz-járás: a bólyiak mellett...
- Csaknem 150 migránst tartóztattak fel...
- Hatalmas tűz pusztít Sombereken:...

