Teljes látogatási tilalmat rendeltek el a Mohácsi Kórházban az influenza miatt
2019. január 24. csütörtök 10:20

Csütörtöktől a kórház összes osztályán az influenzaszerű megbetegedések halmozott előfordulása miatt teljes körű látogatási tilalmat rendeltek el.
A csütörtök reggeltől életbe léptetett látogatási tilalom visszavonásig érvényes.
Az influenza országszerte intenzíven terjed: az év harmadik hetében - január 14. és 20. között - kétszer annyi, 38 200 beteg fordult orvoshoz panaszával, mint egy héttel korábban - derült ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán közzétett heti jelentéséből.
Közölték: valamennyi közigazgatási területen emelkedett az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulás gyakorisága az előző héthez viszonyítva, a legtöbb beteg Fejér, Borsod-Abaúj-Zemplén és Tolna megyében volt. A jelentés szerint az orvoshoz fordulók száma Tolna megyében csaknem ötszörösére, Borsod-Abaúj-Zemplén és Baranya megyében több mint négyszeresére nőtt.
Az elmúlt héthez viszonyítva az orvosnál megjelent betegek között nőtt a gyermekek aránya (32,5 százalék), a betegek 34,9 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt.
A laboratóriumi vizsgálatok többségében az influenza A vírust azonosították.
A megbetegedések miatt több fővárosi és vidéki kórházban rendeltek el teljes vagy részleges látogatási tilalmat.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csaknem 150 migránst tartóztattak fel...
- Emmausz-járás: a bólyiak mellett...
- Itt a naptár: ezen a nyáron sem...
- Döntöttek: a PTE Klinikai Központ...
- Hatalmas tűz pusztít Sombereken:...
- Lángokban álló baranyai családi...
- Újabb betolakodókat tartóztattak fel...
- Ismét módosul a pécsi IC-k menetrendje
- A Magyar Honvédség készen áll a...
- A Pécsi Egyházmegye pedagógusait...

