Téli rezsicsökkentés: Pécsett és Mohácson is begyűjtötték az igényeket
2018. október 24. szerda 10:30

Október 15-ig lehetett benyújtani a támogatási igényeket a helyi önkormányzatokhoz azoknak, akik olyan ingatlanban laknak, amely nem csatlakozik kiépített gáz- vagy távhőhálózathoz. A téli rezsicsökkentés keretében Pécsett több mint ezerkétszázan, Mohácson pedig nagyjából ezren kaphatnak segítséget.
Az úgynevezett téli rezsicsökkentés keretében az év első felében 12 ezer forintot írtak jóvá a gáz- és távhőszámlákon. A támogatásból a fával, brikettel vagy éppen szénnel fűtők első körben kimaradtak, ám rövidesen ők is megkapják a támogatást, amely természetesen jól jön majd a hideg hónapok beköszöntével.
Az előírások értelmében az érintetteknek október 15-ig kellett benyújtaniuk az igényeket a helyi önkormányzatok felé. A pécsi városházától érdeklődésünkre azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a városban valamivel több mint ezerkétszázan adták be a megfelelő dokumentumokat a területileg illetékes szociális központokhoz. Mint megtudtuk, az igénylők körülbelül hetven-nyolcvan százaléka fával fűti az otthonát.
Hasonló arányok vannak Mohácson is. A Duna-menti városban egészen pontosan 1039 fő nyújtott be támogatási igényt a téli rezsicsökkentéssel kapcsolatban. Közülük 868-an tűzifát használnak, pellettel, brikettel 57-en, PB-gázzal 69-en, szénnel pedig 45-en fűtenek,
Az összegyűjtött igényeket továbbítják a Belügyminisztériumnak, majd a következő lépésben kormánydöntés születik. Ez tartalmazza majd, hogy az egyes településeknek mekkora összeget utalnak át a központi költségvetésből. A kormányzati tájékoztatás alapján az önkormányzatok gondoskodnak majd a háztartásonként 12 ezer forint értékű tüzelőanyagról, amelyet várhatóan a téli fűtési szezonban vehetnek át a jogosultak.
A támogatásban csak azok részesülhetnek, akik korábban nem kaptak jóváírást a téli rezsicsökkentés keretében. Erről a kérelemben - a büntetőjogi felelősség tudatában - nyilatkozni is kellett. Az igények jogosságát a katasztrófavédelem szakemberei is ellenőrizhetik.
Képünkön: lesz mit a tűzre dobni.
Palotás Péter - Fotó: Dittrich Éva (archív)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...
- Ha bajba kerül az Adrián, magyar...
- Újabb visszaéléssel vádoltak meg egy...
- Húsz országból érkeznek a résztvevők...
- Lezárják a Busó-körforgalmat, a...
- Lilában a Lánchíd a koraszülöttek...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...
- Meleg, napsütéses nap vár ránk szombaton
- Mikor, hol halászlevezzünk? Íme, a...
- Újra messzire száll az illata - Még...