Tavasszal indul a mohácsi kerékpárút hálózat felújítása, illetve egy újabb szakasz építése
2013. december 09. hétfő 18:11

A napokban Mohácson írta alá dr. Szitányi László a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezetője és Szekó József polgármester azt a támogatási szerződést, amelynek keretében 229 milliós beruházási költséggel a város több pontján a meglévő kerékpárutat újítják fel, továbbá egy új szakasz készül a Felszabadulás utca - Felső-Dunasor utca - Szent János utca - Szabadság utca nyomvonalon.
A 100 százalékban pályázati támogatást kapott projekt részeként együttesen 4,8 kilométeres szakasz felújítása, illetve 779 méter hosszan - az említett utcákban - új kerékpárút építése ütemezett. Az útburkolat rendbetétele a korábban készült, és mára több szakaszon rossz minőségűvé vált Bátaszéki úti-, Budapesti országút melletti-, valamint a Pécsi úti kerékpárúton történik.
Az új kerékpárút a városban már meglévő hálózat folytatásaként készül, s ezzel együtt Mohácson már több mint 60 négyzetkilométeren közlekedhetnek védett útvonalon a kerékpárosok. Egyúttal e program keretében Báta településig táblákat helyeznek majd el, s ezeken jelzik, hogy a két keréken erre járók a kerékpáros barát vállalkozói hálózaton haladnak. A beruházással Mohács az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárút hálózathoz csatlakozik, amitől várhatóan növekszik a térségi kerékpáros turizmust.
A fejlesztéshez az Új Széchenyi Terv Dél-Dunántúli Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott „Mohács Város és a Dél-dunántúli Régió kerékpár turisztikai fejlesztése" című, DDOP-2.1.1A.B-12-2012-0049 azonosító számú pályázatra részesült támogatásban a város.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Jaksics György: ha nem vigyázunk,...
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Borult, ködös éj után egy kis...
- Egy ember több szerepben: foci,...
- Továbbra sem látogatható a...
- Üveg van egy paradicsomszószban, meg...

