Tartós marad a forróság, sőt, a java majd még csak ezután következik
2015. július 19. vasárnap 08:40

Még több mint egy hétig marad a kánikula a legfrissebb előrejelzések szerint: a megyében jövő héten is jóval harminc fok felett alakulnak a csúcshőmérsékletek. A Balaton 27, a Duna Mohácsnál 24 fokos, az álló- és folyóvizek egyre melegebbek lesznek.
Aki teheti, menekül a hőség elől: vagy a lesötétített szobákba, vagy valamelyik fürdőhelyre. A baranyai városokban szombaton délután, a forróságban szinte kihaltak voltak az utcák, ellenben nagyon sokan kerestek enyhülést a strandokon. A természetes fürdőhelyek közül Orfű továbbra is talán a legnépszerűbb a megyében, de rengetegen hűsölnek a hétvégén a Dunánál is. A folyó vasárnap reggel huszonnégy fokos volt Mohácsnál, a vízállás alacsony, így minden adott a fürdőzéshez.
A Balaton ugyancsak megtelt, szabad szállást szinte már egyáltalán nem lehet találni. A tó vize huszonhét fokos.
Az álló- és folyóvizek hőmérséklete várhatóan a következő napok során tovább emelkedik, mivel a legfrissebb előrejelzések szerint marad a kánikula a jövő héten is.
Ugyan vasárnap a késő délutáni órákban Magyarországot északnyugat felől hidegfront éri el, annak a következő napokra nézve csekély hatása lesz. Ma főként az északi és a nyugati megyékben zivatarok alakulhatnak ki, amelyeket heves (90 kilométer/óra körüli) szélrohamok kísérhetnek, ezek azonban Baranyát várhatóan elkerülik: Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Vas megyére másodfokú, míg a fővárosra és Pest megyére, továbbá Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Nógrád, Veszprém és Zala megyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat.
A kánikula egészen július 27-ig tart az időjósok szerint, vagyis még egy teljes hétig. A forróságnak majd egy markáns hidegfront vethet véget, komoly viharok is ígérkeznek.
Addig azonban marad a hőség: vasárnap 38 fok is lehet a baranyai városokban. Hétfőn és kedden „csak" 33-34 fok lesz a csúcs, aztán a hét hátralévő részében újra negyven fok közelébe emelkedik a hőmérő higanyszála. Komolyabb csapadék nem várható.
A tartós hőség miatt továbbra is érvényben van az Országos Meteorológiai Szolgálat legmagasabb fokú, piros riasztása.
M. B. - Fotó: Kálmándy Ferenc
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Halálos háztűz Baranyában: idős férfi...
- A kormány nemzeti petíciót indít...
- Alapjogokért Központ: állandósult a...
- Mohács 500 - Közösségi és kulturális...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- Juhász Dorka volt csapata legjobbja...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Olvad a jég, már nem biztonságos a...
- Továbbra sem látogatható a...
- Nem narancsból készült egy narancslé,...

