Tart az útburkolat helyreállítása, tervezett a megsüllyedt épület hasznosítása is
2014. március 09. vasárnap 17:11

A múlt év júniusi dunai árvíz miatt keletkezett több mint 500 milliós kár felszámolásának utolsó fázisa zajlik Mohácson.
A Szent János és Gőzhajó utcák kereszteződésében a megroppant szennyvízközmű helyreállítása után a munkálatok idejére lezárt területet a járműforgalom részére még az év vége előtt megnyitották. Az úttest és a járdák végleges helyreállítását is a napokban megkezdték.
A beruházással megbízott Platina Bau Zrt. szakemberei jelenleg a kiemelt szegélyt építik. A hírportálunknak adott tájékoztatás szerint a korábban ideiglenes megoldásnak az úttestre leterített mart aszfaltot fölszedik, majd 20 centiméteres kőalapra ugyanilyen vastagságú betonréteggel alapozzák meg a lezáró aszfaltburkolatot.
A csapadékvíz elvezetést víznyelők biztosítják ezen a szakaszon is, míg a járdákat a Szent János utcai megsüllyedt ház előtti szakaszt kivéve az eredeti anyagminőségben állítják helyre.
A kivitelező április végi határidővel vállalta a munkálatok befejezését, de amennyiben az időjárás lehetővé teszi, előbb végeznek.
Miután a megsüllyedt épületben lakott család másik otthonba költözhetett, a ház önkormányzati tulajdon. Az ingatlan helyreállítását készíti elő a Városgazdálkodási és Révhajózási Nonprofit Kft., s a tervek szerint bérlakásként fogja hasznosítani a város.
Képünkön: a kiemelt szegély készül, de a megsüllyedt ház helyreállítása is tervezett.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Borult, ködös éj után egy kis...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Már biztonságos, rá lehet menni a...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Javult a MÁV-csoport pontossága...
- Üveg van egy paradicsomszószban, meg...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Már csak néhány hét, s indul a...

