Tárgyalást tartanak az áldozata holttestével lakó férfi ügyében

2019. április 30. kedd 12:54

Tárgyalást tartanak az áldozata holttestével lakó férfi ügyében

A Pécsi Törvényszék kedden előkészítő ülést tartott annak a férfinak az ügyében, aki leszúrta lakótársát, majd egy hónapig egy szobában lakott áldozata holttestével. A vádlott a bűncselekmény elkövetését beismerte, azonban a bíróság a vádlott beismerő vallomását nem fogadta el, az ügyet 2019. május 28.-án 9 órára tárgyalásra tűzte. A tárgyaláson a tanúk, szakértők meghallgatása várható. 

 

 

A vádirati tényállás lényege szerint a vádlott férfi és a sértett férfi régi ismerősök voltak, huzamosabb ideje egy pécsi, négylakásos társasházban laktak.

A négy lakás közül kettő a sértett tulajdonában volt, az egyiket ő használta, a másikban a vádlott szívességi lakáshasználóként lakott. A vádlott és a sértett jó kapcsolatban voltak, a sértett munkája során szerzett bevételeiből fedezték kiadásaikat, a háztartást a vádlott vezette, rendszeresen fogyasztottak alkoholt, többször leittasodtak, hangoskodtak, zavarták a környezetüket.

2018. október 22-én, otthonukban, ittas állapotban a sértett és a vádlott szóváltásba keveredtek, majd verekedésre is sor került. Eközben a vádlott a sértettet állon ütötte, majd a kezében tartott 19 cm pengehosszúságú késsel megszúrta. A szúrás a sértett egyik bordáját és szívét érte. A sértett arccal a padlóra esett, ahol a vádlott a magatehetetlen sértettet a késsel a hátán nagy erővel megszúrta. Ez a szúrás a sértettnek egy másik bordáját és mellüregét érte, sérülései a rövid időn belül bekövetkezett halálához vezettek.

A vádlott a sértett testét két nappal a történtek után, az általa használt lakásban, az ágy mellett, egy leeresztett úszómedencébe tekerte, majd novemberben egy szőnyeget is rátett az erősen oszladozó testet rejtő medencére és köré mosószert szórt. A vádlott elhatározta, hogy megvárja a hóesést és a testet a ház mögötti mocsaras területen rejti el.

A vádlott és a sértett egy közös ismerőse 2018. november 24-én a lakásban tartózkodva észlelte, hogy rengeteg a döglégy és fertelmes bűz terjeng a lakásban és feltételezte, hogy ott egy holttest van elrejtve, ezért a lakásból távozva, a közeli élelmiszerboltból értesítette a rendőrséget.

A rendőrség a vádlottat a holttest megtalálását követően őrizetbe vette, jelenleg letartóztatásban van.

Forrás: Pécsi Törvényszék