Tanterem a kórházban: szeptembertől már helyben is képezik a leendő ápolónőket
2016. szeptember 21. szerda 09:12

Többéves előkészítő munka után idén szeptembertől tizennégy növendékkel megkezdődhetett helyben is az egészségügyi munkavállalók képzése Mohácson. Szakgimnáziumi oktatás keretében a Pécsi Szakképzési Centrum Radnóti Miklós Szakképző Iskolájában a közismereti tárgyakat tanulják, míg heti két nap a Mohácsi Kórházban szakmai ismereteket szerezhetnek a leendő ápolónők.
- A szakember-utánpótlás biztosítása érdekében vállaltuk föl azt a feladatot, hogy megfelelő létszámú jelentkező esetében magunk gondoskodunk a szakirányú tárgyak oktatásáról - mondta dr. Csizmadia Csaba, a kórház főigazgató főorvosa. - Ehhez biztosítottuk a feltételeket, nevezetesen, tantermet alakítottunk ki a régi gyógyszertár helyén, ahol adott a szükséges vizesblokk is, míg a szaktantárgyakat két orvostól, illetve három egyetemet végzett dolgozónktól sajátíthatják el a diákok.
Mint a főigazgató hangsúlyozta, a képzésben résztvevőkkel előszerződést köt a kórház, így a tanulmányaik befejezését követően biztos álláshely várja őket Mohácson.
A kórházi tanteremben szerdánként és csütörtökönként dr. Bencze Miklós főorvos, belgyógyász- kardiológus szakorvos és dr. Montskó Péter főorvos, ortopéd szakorvos mellett az egyetemi végzettségű dolgozók közül Fükéné Jámbor Júlianna ápolónő, Czucz Péter, a sürgősségi osztály vezetőápolója és Hegyi Dávid ápoló váltják egymást első évben a tanórákon.
Az egészségügyi szakgimnázium tanulói a 12. évfolyam végén tett érettségivel kisegítő ápolói képesítést is kapnak, amivel már munkát vállalhatnak, míg további egy éves tanulással lehetőségük nyílik a szakképesítés megszerzésére. Vagyis, a most tanévet kezdők öt év múlva általános ápolási és egészségügyi szakasszisztensi végzettséggel rendelkezhetnek.
Képünk illusztráció.
B. M. - Fotó: Dittrich Éva (archív)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Így újul meg a Felszab: fórumon...
- Elhunyt Troszt József, Görcsönydoboka...
- Egy héten át gyorshajtókra vadásznak...
- Üzent Donald Trump: az USA kész...
- Diakónus szentelést ünnepel a Pécsi...
- Vers mindenkinek a költészet napján -...
- Állatorvosi ügyelet hétvégén Mohácson...
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...
- Jövő nyárra fejeződik be a Csatatéri...
- Szörnyű, hányan vezettek részegen...

